Nacionalista politikusok vezetik a jövőben is Bosznia-Hercegovinát az előzetes eredmények szerint

Külföld, 2018.10.08

Az előzetes eredmények szerint nem lehet nagy változásra számítani Bosznia-Hercegovina vezetését illetően, a jövőben is inkább nacionalista politikusok irányítják majd az országot.

A központi választási bizottság hétfőn közzétett adatai szerint, 86,13 százalékos feldolgozottság mellett a háromtagú államelnökség bosnyák tagja a jövőben Sefik Dzaferovic lesz, aki Bakir Izetbegovicot váltja az elnöki székben. Az Izetbegovic vezette Demokratikus Akciópárt (SDA) alelnöke a kampányban elhangzottak szerint elődje politikáját szeretné követni a jövőben, és centralizáltabbá tenné az országot.

A kollektív államelnökség horvát tagja a Demokratikus Front (DF) jelöltje, Zeljko Komsic lett, aki a bosznia-hercegovinai Horvátok Demokratikus Közösségének (HDZ-BH) a jelöltjét, az eddigi elnököt, Dragan Covicot utasította maga mögé. Boszniai elemzők szerint Covic mögül azért hátráltak ki az emberek, mert az utóbbi időben horvát háborús bűnösökkel mutatkozott, illetve dicsérte tetteiket. Ezenfelül sok bosnyák is Komsicra szavazhatott, a nacionalista elveket valló Covic ugyanis többször is magára haragította a bosnyákokat, akik úgy vélhetik, hogy egy mérsékeltebb horvát politikus vezetésével kevesebb konfliktusra lehet számítani.

Nem okozott meglepetést, hogy az elnökség szerb tagja a jövőben Milorad Dodik lesz. A boszniai Szerb Köztársaság eddigi elnöke már két mandátumban vezette a többségében szerbek lakta országrészt, így nem indulhatott újra a tisztségért, ezért úgy döntött, hogy a kollektív államelnökségben szeretne tovább politizálni. Elemzők szerint Dodik a következő négy évben gyengítheti az egyébként is üveglábakon álló vezetést, ugyanis nagyobb autonómiát szeretne elérni a szerb országrész számára, és nem ért egyet egyetlen centralizációs tervvel sem.

A választási bizottság adatai szerint az országos parlamentbe a bosnyák pártok közül az SDA tudja majd a legtöbb képviselőt küldeni, míg a szerbek közül a Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD), a horvát nemzetiségi pártok közül pedig a HDZ-BH delegálhatja a legtöbb képviselőt. A 42 tagú parlamentbe 14 bosnyák, 14 horvát és 14 szerb képviselő kerülhet.

A boszniai Szerb Köztársaság elnöki székében Dodikot párttársa, Zeljka Cvijanovic váltja majd.

A vasárnapi bosznia-hercegovinai választásokon a valamivel több mint 3,35 millió választópolgár 53,3 százaléka járult az urnák elé, hogy a 7497 jelölt közül kiválassza azt az 518-at, aki az országot, illetve annak részeit a következő négy évben irányítani fogja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!