Nagy Zsolt volt romániai távközlési miniszter nem vállal politikai tisztséget, de tanácsokat adna a politikusoknak

Külföld, 2017.10.27

Nem kíván politikai tisztségeket vállalni, de tanácsokat továbbra is adna a politikusoknak Nagy Zsolt, a börtönből október elején szabadult volt romániai távközlési miniszter.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi politikusa egy pénteki kolozsvári sajtóbeszélgetésen beszélt a terveiről, és tekintett vissza az elmúlt évek vele kapcsolatos történéseire. Kijelentette, hogy tovább fog harcolni az igazáért. Romániában minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált, de a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága asztalán van az egy beadványa, amelyben a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jogának a sérülése miatt panaszolta be a román államot.

A volt politikus elmondta: úgy töltötte le a rá kirótt börtönbüntetést, hogy a mai napig nem ismerhette meg az ellene használt bizonyítékok némelyikét, a bíróság nem hallgatta meg az általa javasolt tanúk egy részét, rosszul fordították románra a más nyelven folytatott beszélgetések leiratát. Hozzátette, hogy míg büntetését töltötte, négy olyan határozatot hozott a román alkotmánybíróság, amelyek gyakorlatilag azt igazolták, hogy nem lett volna szabad volna őt elítélni.

Nagy Zsolt elmondta, hogy nem kíván visszatérni az aktív politikába. Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi romániai közhangulatban az RMDSZ-nek sem tenne jót, ha visszatérne a szövetségbe. Tanácsaival azonban ezután is segíteni szeretné a szövetséget. Hozzátette, hogy névleg jelenleg is elnöke az Erdély televíziót működtető alapítványnak, és megtörténhet, hogy valamikor ismét el fogja látni az ezzel járó feladatokat.

Nagy Zsolt az üzleti szférában is szabadúszó tanácsadóként dolgozott az elítélése előtt, és az egykori partnerei közül többen is jelezték, hogy továbbra is számítanak a munkájára.

A volt távközlési minisztert 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés miatt ítélték négy évi felfüggesztett börtönbüntetésre. 2015 januárjában a 2005-2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb - ezúttal már letöltendő - négyéves börtönbüntetést. Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott.

A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta a minisztert, ezt a vádat azonban ejtette a bíróság. Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére.

Az RMDSZ politikai leszámolás áldozatának tekintette Nagy Zsoltot, és szolidaritást vállalt vele. A román Legfelsőbb Bírói Tanács határozatban marasztalta el Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, amiért a politikus a széles nyilvánosság előtt minősítette ártatlannak a jogerősen elítélt Nagy Zsoltot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!