Nagyvárad polgármesteri hivatala húsz évre átvenné és felújítaná a leégett görögkatolikus püspöki palotát

Külföld, 2018.08.28

Nagyvárad polgármesteri hivatala húsz évre átvenné és felújítaná a szombaton leégett görögkatolikus püspöki palotát - jelentette be Ilie Bolojan polgármester kedden a Virgil Bercea görögkatolikus püspökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a polgármester elmondta: a püspökkel közösen keresték a megoldást a szombati tűzvész által okozott károk helyrehozására, és abban állapodtak meg, hogy partneri szerződést kötnek, amely révén az épületet a lehető legrövidebb időn belül újraépítik, és közösségi, kulturális térré alakítják. Az épületben konferenciatermek, múzeum és könyvtár kap majd helyet.

A polgármester hozzátette, a városháza 20 évre venné használatba az épületet, a püspökséggel közösen látna neki az újjáépítéshez szükséges adománygyűjtéshez. Megjegyezte azonban, hogy a város költségvetéséből is jelentős támogatásra lesz szükség.

Virgil Bercea püspök köszönetet mondott mindazoknak, akik segíteni próbálnak, és Isten segítségét kérte az újraépítéshez. Megemlítette, hogy a többi egyházak vezetői is szolidaritásukról biztosították.

A Bihar megyei önkormányzat közölte, hogy keddi ülésén százezer lejes (7 millió forint) gyorssegélyt hagyott jóvá a görögkatolikus egyház számára, hogy mielőbb megkezdhesse az újjáépítés előkészítését.

A hatóságok még nem közölték, hogy mi okozta a Nagyvárad főterén álló műemléképület szombat esti kigyulladását. Az online sajtóban azonban olyan, a tűzvész előtt készült felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyek az épület elektromos hálózatának meghibásodására utalnak.

A tűzvészben megsemmisült az épület mintegy 1300 négyzetmétert kitevő tetőzete és első emelete. A püspöki palotát Ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján építették 1903 és 1906 között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!