NATO-csúcs - Az amerikai demokraták bírálják Trump elnököt, a republikánusok egyetértenek vele

Külföld, 2018.07.11

A demokrata párti politikusok élesen bírálják Donald Trump amerikai elnök retorikáját a brüsszeli NATO-csúcson, míg a republikánusok egyetértenek az elnök mondandójának lényegével.

A Demokrata Párt kongresszusi vezetői közös nyilatkozatban ítélték el Donald Trump brüsszeli megnyilvánulásait. Nancy Pelosi a demokrata párti képviselők, Chuck Schumer a demokrata szenátorok frakciójának nevében adta ki a közös nyilatkozatot, amelyben leszögezik: "Trump elnök pimasz sértegetései és befeketítése, amelyekkel az Egyesült Államok egyik legrendíthetetlenebb szövetségesét, Németországot illette, zavarba ejtőek. Ma reggeli viselkedése újabb, mélyen aggasztó jele annak, hogy az elnök lojálisabb Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, mint NATO-szövetségeseinkhez".

Republikánus politikusok egyetértettek az elnök mondandójának lényegével, mind a német gázellátást, mind pedig a NATO-tagországok védelmi kiadásait illetően.

Lindsey Graham, dél-karolinai szenátor elmondta: Donald Trumpnak "igaza van, nemkívánatos következményekkel jár, hogy Németország Oroszországtól vásárol gázt, és igaza van a védelmi kiadásokat illetően is. De mindezzel együtt nekem az a célom, hogy a NATO erősebb legyen és ennek egyetlen módja az, hogy tartsuk magunkat a játékszabályokhoz és a vállalt kötelezettségekhez. Az én üzenetem: egy erősebb NATO jobb Amerikát jelent".

Paul Ryan házelnök, szintén republikánus politikus azt hangoztatta: egyetért Trump aggodalmaival az orosz gázvezeték és a német védelmi kiadások miatt. "Valahányszor európai szövetségeseinkkel találkozom, ugyanezt az aggodalmat vetem fel neki az Északi Áramlat-2 (új vezeték, amely szintén orosz gázt szállít majd Németországba) miatt" - fogalmazott Ryan, s hozzátette: az elnöknek abban is igaza van, hogy a NATO-szövetségeseknek tartaniuk kell magukat a vállalt kötelezettségeikhez, ami a GDP (bruttó hazai termék) két százalékának megfelelő összeg kifizetését jelenti a közös védelem céljaira.

"Németország az Európai Unió legerősebb gazdasága, Németországnak muszáj vállalnia a kétszázalékos védelmi kiadást, ahogyan erre ígéretet tett a Walesben tartott csúcsértekezleten" - hangsúlyozta a republikánus házelnök.

Az amerikai képviselőház szerda délután az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét támogató határozatot fogadott el. Az egyhangúlag megszavazott, de kötelező erővel nem bíró határozat megerősíti, hogy az Egyesült Államok támogatja a NATO-t. Kedden éjjel a szenátus 97:2 arányban hasonló tartalmú határozatot fogadott el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!