NBC televízió: Trump az Egyesült Államok atomfegyverzetének erőteljes növelését vetette fel

Külföld, 2017.10.11

Az NBC televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította szerdán, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyáron az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetének erőteljes növelését vetette fel.

Az értesülés szerint az elnök még július 20-án, nemzetbiztonsági tanácsadóival tartott megbeszélésén szorgalmazta az atomfegyver-arzenál növelését.

Az NBC a szobában jelenlévő három, meg nem nevezett tisztségviselőre hivatkozva közölte, hogy Trump az amerikai nukleáris robbanófejek számának mintegy tízszeresére növelését vetette fel. Tette ezt azután, hogy tájékoztatták őt arról: az Egyesült Államok atomrobbanófejeinek száma az 1960-as évekbeli 32 ezerről négyezerre csökkent. Trump megjegyezte: nagyobb készletet szeretne.

A megbeszélésen az NBC szerint jelen volt Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és Rex Tillerson külügyminiszter is. A jelentés szerint valamennyien meglepődtek Donald Trump javaslatán, és a külügyminiszter ekkor minősítette negatívan Donald Trumpot.

Ez a minősítés napok óta témája egyes sajtóorgánumoknak. Maga Rex Tillerson már cáfolta, hogy valaha is az "idióta" kifejezéssel illette volna az elnököt.

A televízió információi szerint az elnököt munkatársai tájékoztatták az atomfegyverkészlet növelésének gyakorlati és jogi akadályairól.

Az NBC - szintén meg nem nevezett interjúalanyokra hivatkozva - azt is közölte: jelenleg nem tervezik az atomfegyverkészlet gyarapítását.

Donald Trump még februárban, a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában is beszélt arról, hogy számbelileg erősítené az Egyesült Államok atomfegyverkészletét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!