Négyévi csúcsot állított be a brit infláció

Külföld, 2017.09.12

Ismét beállította legutóbbi négyéves csúcsát augusztusban a brit infláció. Londoni pénzügyi elemzők azonban továbbra sem számolnak azzal, hogy a Bank of England - a brit jegybank - belátható időn belül emeli mélységi rekordon tartott alapkamatát.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi adatismertetése szerint a fogyasztói árak a múlt hónapban 2,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Legutóbb májusban mértek hasonló ütemű tizenkét havi inflációt Nagy-Britanniában. Az akkori, szintén 2,9 százalékos éves infláció 2013 júniusa óta a legmagasabb volt.

Augusztusra az elemzői konszenzus 2,8 százalékos, a Bank of England monetáris tanácsának előrejelzése 2,7 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített.

Az ONS keddi ismertetése szerint a vártnál magasabb ütem egyik fő tényezője a ruházati termékek rekordütemű, éves összevetésben 4,6 százalékos drágulása volt. A statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy ez a termékcsoport az inflációs kosár egyik leginkább importérzékeny összetevője, és a meredek árnövekedés valószínűleg a font jelentős gyengülésének hatásait jelzi.

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék, és ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékponttal vagy annál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a mindenkori pénzügyminiszternek.

Londoni pénzügyi elemzők szerint Mark Carney, a Bank of England kormányzója hamarosan megírhatja idei első ilyen magyarázó levelét Philip Hammond pénzügyminiszternek.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics az új inflációs számok keddi ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: októberre 3,1 százalékos tizenkét havi inflációval számol. A ház várakozása szerint ugyanakkor a brit infláció ezen a szinten tetőzik is, és jövőre ismét lassulásnak indul, ahogy a font gyengülésének átszűrődő hatása halványulni kezd.

A Capital Economics londoni elemzői szerint úgy tűnik, hogy a Bank of England monetáris tanácsa hajlandó eltűrni a fontárfolyam által felhajtott infláció átmeneti kiugrásait, ezért nem valószínű, hogy azonnal pánikszerű kamatemelésbe kezdene.

Egy másik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a keddi inflációs adatismertetés utáni helyzetértékelésében közölte: legalább 2019-ig nem vár kamatemelést a Bank of England részéről, tekintettel a brit gazdaság gyenge növekedésére és a Brexitet, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező politikai bizonytalanságra.

A brit jegybank több mint egy éve, tavaly augusztus óta 0,25 százalékos mélységi rekordon tartja irányadó kamatát.

A Bank of England legutóbb egy évtizede, 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést. A brit jegybank alapkamata akkor 5,75 százalékon tetőzött. Az utána bekövetkezett hitelpiaci válság hatására azonban a bank mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és ennek eddigi végállomásaként érte el tavaly augusztusban a 0,25 százalékos jelenlegi történelmi mélypontot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!