Nem szavazott a szlovák parlament az abortusztörvény szigorítását célzó ellenzéki javaslatról

Külföld, 2018.05.29

Egy ügyrendi javaslattal a következő ülésére halasztotta a szlovák parlament kedden a szavazást az abortusztörvény szigorítását kezdeményező ellenzéki javaslatról, amelyet a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk - Néppárt (LS-NS) nyújtott be.

Az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó, ugyanakkor a pozsonyi sajtó által szélsőjobboldaliként emlegetett párt, amely 14 mandátummal rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, a javaslatot leginkább az "indokolatlan" abortuszok csökkentésének szükségességével indokolta. Az abortusz szabályozásának szigorítása mellett egyébként egyházi képviselők sora is levélben állt ki, továbbá támogatta azt a Családért Szövetség (AZR) civil ernyőszervezet is, amely kezdeményezője volt annak a Család védelméről tartott népszavazásnak, amelyen 2015-ben közel egy millióan vettek részt.

A módosító javaslat, amelyről a halasztás miatt csak júniusban születhet majd döntés, több szigorítást is bevezetne a művi terhesség-megszakításokra vonatkozó, jelenleg hatályos szabályozáshoz képest, amely az érintett nő írásos kérelme alapján gyakorlatilag minden esetben lehetővé teszi az abortusz elvégzését a terhesség 12. hetéig. A javaslat alapján azokra az esetekre korlátozódna az abortusz elvégzésének lehetősége, amelyekben a terhesség veszélyezteti a nő életét, bűncselekmény következményeként jött létre, vagy kimutatható magzat genetikai károsodása. Utóbbi esetben az abortuszt a terhesség 24. hetéig lehetne elvégezni.

A javaslat ugyanakkor - az életmentő beavatkozások kivételével - megtiltaná, hogy külföldiek abortuszt végeztethessenek Szlovákiában.

A hétfőn kezdődött parlamenti vitában azonban szinte csak az előterjesztő párt képviselői, illetve független képviselők vettek részt. A javaslat tárgyalása idején a parlament padsorai nagyrészt üresek voltak, a vitát a kormánypártok és a többségében liberális ellenzék képviselőinek túlnyomó része is figyelmen kívül hagyta, mint rendszerint az LS-NS más javaslatai esetén. Elhatárolódásukat jól jellemzi a javaslatról szóló szavazás későbbre halasztása is, amit azután fogadtak el a honatyák, hogy kiderült, a vita nem fejeződhet be a szavazásokra kitűzött szokásos időpontig.

A törvény tartalmi részének megítélése ugyanakkor távolról sem olyan egyértelmű, mint ahogy az ennek alapján tűnhetne, mert az abortuszszabályozás szigorításának a kormánypártok és az ellenzék képviselői között is vannak támogatói. Megfigyelők szerint a javaslat szembeötlő mellőzésének csak az egyik oka az LS-NS-től való elhatárolódás, a másik az lehet, hogy valamelyik "elfogadottnak számító" párt is hasonló tartalmú, saját javaslat előterjesztését tervezi.

Hivatalos adatok szerint Szlovákiában a művi terhesség megszakítások száma enyhén csökkenő trendet mutat. Szlovákiában 2017-ben száz megszületett gyermekre több mint tíz művi abortusz jutott, s az országban az elmúlt húsz évben több mint 250 ezer terhesség megszakítást végeztek el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!