Német külügyminiszter: Berlin támogatja Szerbia európai integrációját, de az EU-csatlakozás sok mindentől függ

Külföld, 2017.04.12

Németország támogatja Szerbia európai integrációját, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor válhat a nyugat-balkáni ország az Európai Unió teljes jogú tagjává, mert ez számos tényezőtől függ, például a Koszovóval fenntartott viszony rendezésétől is - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerdai belgrádi sajtótájékoztatóján, amelyet Aleksandar Vucic szerb kormányfővel közösen tartott.

A német diplomácia vezetője kiemelte: Belgrádnak folytatnia kell a megkezdett gazdasági reformokat, hogy még több befektető érkezzen az országba, és mindenképpen rendeznie kell a viszonyát egykori déli tartományával. Hozzátette, hogy Szerbia a nyugat-balkáni térség stabilitásának egyik alappillére, mindazonáltal arra kell törekedni, hogy a régió országai között ne éledjenek újra a múltból (a délszláv háborúból) eredő feszültségek.

Gabriel gratulált Vucicnak ahhoz, hogy április 2-án Szerbia köztársasági elnökévé választották, ez azonban megfogalmazása szerint óriási felelősséggel is jár, mert elnökként folytatnia kell a gondok kormányfőként megkezdett kezelését, és a "fájdalmas" reformok végrehajtását.

Aleksandar Vucic kiemelte, hogy Belgrád továbbra is a stabilitás kulcsszereplője szeretne lenni a térségben. Mint mondta: Szerbia is tisztában van azzal, hogy milyen feladatok állnak még előtte a teljes jogú EU-tagság elnyeréséig, például csökkenteni kell a munkanélküliséget, javítani kell az életszínvonalat, és erősíteni a jogállamiságot.

Sigmar Gabriel balkáni körútja során Szerbia után Koszovóba és Albániába is ellátogat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!