Nyílt levélben kifogásolta az MPP elnöke, hogy Iohannis példaértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet

Külföld, 2017.01.26

Nyílt levélben kifogásolta Biró Zsolt parlamenti képviselő, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, hogy Klaus Iohannis román államfő szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt modell értékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet.

Klaus Iohannis Strasbourgban "azzal példálózott, hogy ha ő németként elnök tudott lenni Romániában, az azt jelenti, hogy a dolgok rendben vannak az országban" - idézte a közgyűlés ülésén romániai parlamenti képviselőként jelen levő Korodi Attilát szerdán a Maszol.ro portál.

Biró Zsolt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyílt levelében hangsúlyozta: pusztán az a tény, hogy valaki német nemzetiségű román állampolgárként köztársasági elnök lehet, még nem a teljes körű jogegyenlőség bizonyítéka.

"Mi, erdélyi magyarok a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni. Ezzel szemben nap mint nap ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Azt tapasztaljuk, hogy nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak. Azt tapasztaljuk, hogy egyházaink 27 esztendő alatt a harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy amit nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését lehetetlenítik el" - sorolta a példákat az MPP elnöke.

Utalva arra, hogy Klaus Iohannis a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán csupán adminisztratív hibát emlegetett, arra kérte az államfőt: tegyen azért, hogy a kérdés mielőbb a magyar közösség szempontjából megnyugtatóan rendeződjön. Hozzátette: ez apró lépés lenne a valós modellértékűség irányába. "Addig viszont, ameddig ez a modellértékűség megvalósul, minden hasonló kijelentése ellen tiltakoznunk kell!" - írta Biró Zsolt.

Az MPP elnöke arra emlékeztette az államfőt, hogy az erdélyi magyarok döntő többsége azzal a reménnyel szavazott neki bizalmat, hogy véget vet a tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás rendszerének Romániában. "Azért szavaztak Önre, mert abban bíztak, hogy az Ön vezetésével Románia betartja az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat történelmi ígéreteit, abban bíztak, hogy az Ön vezetése alatt Romániában egyenlő méltósággal élhető élet jár a magyarság számára is" - fogalmazott a Klaus Iohannisnak címzett nyílt levelében Biró Zsolt, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!