NYT: Trump tavaly elrendelte a különleges ügyész kirúgását, de visszakozott

Külföld, 2018.01.26

Donald Trump amerikai elnök tavaly júniusban elrendelte Robert Mueller különleges ügyész menesztését, de visszakozott, mert jogtanácsosa lemondással fenyegetőzött, és nem volt hajlandó végrehajtani az utasítást - jelentette pénteken a The New York Times című amerikai napilap.

A lap fehér házi tudósítói négy emberrel is beszéltek, akik tudnak a történtekről. Ketten is azt mondták, hogy az elnök összeférhetetlenségre hivatkozva akarta eltávolítani a posztjáról Robert Muellert. Trump szerint ugyanis Mueller elfogult volt, mert évekkel korábban vitába keveredett az egyik golfklubjával, dolgozott annál az ügyvédi irodánál, amely a vejét is képviselte, és kinevezése előtt egyetlen nappal maga Trump hallgatta meg, mert fontolgatta, hogy ismét őrá bízza a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetését.

Mueller irányítja azt a vizsgálatot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, illetve, hogy akadályozta-e Trump az igazságszolgáltatást.

Donald McGahn fehér házi jogtanácsos viszont az utasítás kézhezvételekor közölte, hogy nem ért egyet az elnökkel, és nem hajlandó arra kérni az igazságügyi minisztériumot, hogy mentsék fel a különleges ügyészt, inkább lemond. McGahn úgy gondolta, hogy Mueller menesztése katasztrofális következményekkel járna az elnökre nézve, és csak további kételyeket ébresztene azzal kapcsolatban, hogy a Fehér Ház akadályozza-e a vizsgálatot. A jogtanácsos úgy vélte, hogy Trump maga egyedül nem fogja elmozdítani hivatalából Muellert, és az elnök le is tett szándékáról. McGahn amúgy régóta dolgozik a republikánusoknak, s Trump kampánycsapatának vezető jogásza volt.

A Fehér Ház nem kommentálta a The New York Times értesüléseit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!