Ökölvívó Eb - Nyolcfős, fiatal magyar csapat Harkivban - ELŐZETES

Külföld, 2017.06.15

A tízből nyolc súlycsoportban szerepel magyar versenyző a pénteken kezdődő harkivi férfi ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen Balzsay Károly szövetségi kapitány reménye szerint minél többen eljutnak legalább a negyeddöntőig.

Nem véletlenül ezt nevezte meg fontos célként a szakvezető, mivel a 2015-ben bevezetett szabály szerint a kontinensviadalról lehet kijutni a világbajnokságra. Azaz a mostani versenyen dől el, hány magyar lehet majd ott a szeptemberi, hamburgi csúcseseményen. A vb-re minden kategóriában a legjobb nyolc utazhat Európából.

A magyar csapat kifejezetten fiatal, a rutint a még mindig csak 24 éves Harcsa Zoltán, illetve a szintén 24 éves Vadász András képviseli. Balzsay úgy látja, hogy a már két olimpiát megjárt, Eb- és Európa Játékok-bronzérmes középsúlyú (75 kg) Harcsa edzésmunkájával és hozzáállásával a tréningeken húzza magával csapattársait. Szintén igaz ez Vadászra (69 kg), aki Harcsához hasonlóan idén nyert már meccset a félprofi WSB-sorozatban és ezüstérmes lett a helsinki nemzetközi viadalon.

Harcsa és Vadász mellett jó eredményre lehet képes a legutóbbi Eb-n harmadik Csóka Nándor, aki súlycsoportot váltott, így az 52 helyett már 56 kilóban szerepel, valamint az idén nagyszerűen öklöző Hámori Ádám (81 kg).

Két súlycsoportban, +91 kilogrammban és a 60 kilogrammban nem lesz magyar versenyző. Az elmúlt években a szupernehézsúly Bernáth István révén egyértelműen az erőssége volt a csapatnak, s ugyanez igaz a könnyűsúlyra is, melyben hosszú ideig a kétszeres Eb-bronzérmes Varga Miklós volt az egyeduralkodó, majd feltűnt Gálos Roland és Könnyű Richárd is. A kapitány elmondta, hogy Bernáth Görögországban él többnyire, míg Varga már nem tud befogyasztani a 60 kilóba, Gálos Magyarországon nem indult idén versenyen, így nem is lehetett válogatni, Könnyű pedig úgy tűnik, "elveszett az ökölvívás számára".

"Csak azt mondhatom, amit a fiúknak többször is ecseteltem, azaz itt nem lesz elég a száz százalék, itt pluszt kell nyújtani" - mondta el Balzsay Károly a szövetség közlése szerint. - "Dupla a tét, mert az Eb a világbajnokságra is kvalifikál, ahhoz pedig az első nyolcba kell jutni. Onnan pedig már csak egy lépés az érem! Bízom benne, hogy ezt a nem kis lépcsőfokot többen is meg fogják lépni."

Az ukrajnai torna pénteken kezdődik, a negyeddöntőket pedig jövő szerdán rendezik, azaz kedd estére dől el, hány magyar lehet majd ott a világbajnokságon. Az Eb döntőire jövő szombaton kerül sor.

A magyar Eb-csapat:

-------------------
49 kg: Virbán Gábor
52 kg: Szaka István
56 kg: Csóka Nándor
64 kg: Kovács Richárd
69 kg: Vadász András
75 kg: Harcsa Zoltán
81 kg: Kovács Pál
91 kg: Hámori Ádám
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!