Októberben tartják az előrehozott választásokat Alsó-Szászországban

Külföld, 2017.08.07

Október 15-én tartják az előrehozott tartományi parlamenti (Landtag-) választásokat Alsó-Szászországban - jelentette be Stephan Weil tartományi miniszterelnök hétfőn Hannoverben, miután megbeszélést folytatott a többi parlamenti párt és frakció képviselőivel.

Az eredetileg 2018 januárjában esedékes Landtag-választást azért kell előbbre hozni, mert Elke Twesten zöldpárti képviselő pénteken kilépett pártjából, így a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek koalíciója elvesztette egyfős többségét a parlamentben.

Elke Twesten döntését azzal indokolta, hogy nem jelölték képviselőnek a következő tartományi választásra. Twesten korábban nyitottnak mutatkozott az együttműködésre a Kereszténydemokrata Unióval (CDU), kilépésének bejelentése után pedig úgy nyilatkozott, politikai jövőjét a CDU-ban látja.

Stephan Weil azonnal az előrehozott választások mellett foglalt állást, és ebben támogatta a többi parlamenti párt is.

A tartományi politikusok először azt szorgalmazták, hogy a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választással egy időben, szeptember 24-én tartsák az előrehozott Landtag-választást. Ennek azonban egyrészt jogi akadályai voltak, másrészt a szervezésre is túl kevés lett volna az idő.

Így kompromisszumos megoldásként végül úgy állapodtak meg, hogy három héttel a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások után rendezik a tartományi voksolást.

Az előrehozott választások kiírásához a parlamentnek kétharmados többséggel fel kell oszlatnia magát. Erről augusztus 21-én szavaznak a képviselők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!