Olasz kormányalakítás - Öt Csillag Mozgalom: az államfő megvétózta a pénzügyminiszter-jelöltet

Külföld, 2018.05.27

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) forrásai szerint az olasz államfő nemet mondott arra, hogy az M5S-Liga közös kormányának az euroszkeptikus Paolo Savona legyen a pénzügyminisztere, ami a kormány megalakulásának megakadályozását jelentheti.

Sergio Mattarella köztársasági elnök Luigi Di Maióval, az M5S, majd Matteo Salvinivel, a Liga vezetőjével is egyeztetett vasárnap. Az államfő kora este a miniszterelnök-jelölt Giuseppe Contéval tanácskozott.

Egyre több forrás jelzi, hogy Sergio Matterella nem fogadta el a Liga pénzügyminiszter-jelöltjét, Paolo Savonát, akit a párt nem kíván mással helyettesíteni.

Luigi di Maio nem nyilatkozott, Matteo Salvini viszont kijelentette, hogy a kormányalakításra készülő pártoknak képeseknek kell lenniük érvényesíteni akaratukat, és olyan miniszterekkel dolgozni, akikkel akarnak. Ha vétók vannak, nem lesz kormány, és az olaszok újra az urnák elé járulnak.

Sergio Mattarella szakértői kormányt állíthat fel a következő választásokig, amelyeket akár már a nyár végén vagy ősz elején megtarthatnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!