Olasz kormányalakítás - További időt kért a kormányalakításra az Öt Csillag Mozgalom és a Liga Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Külföld, 2018.05.14

Ismételten haladékot kért az államfőtől Olaszországban a közös kormány létrehozására az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga - jelentette be Luigi Di Maio, az M5S vezetője a sajtónak hétfőn.

Mint mondta, további néhány napot kértek az "Olaszországot megváltoztatni akaró" M5S-Liga kormány megalakítására.

Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy jól halad a két párt közti kormányszerződés megírása, amelyben az M5S és a Liga választási ígéretei is helyet kapnak.

Megemlítette az állampolgári jogon járó alapjövedelem bevezetését, a nyugdíjreformot, a korrupció elleni küzdelmet, az adócsalás büntetésének szigorítását, valamint a vízszolgáltatás privatizációjának eltörlését. Elmondta, hogy az M5S és a Liga közötti kormányszerződés a német nagykoalíció példáját követi.

Hozzátette, hogy a két párt nem közli előre a közös miniszterelnök és a többi miniszter nevét, mivel ennél sokkal jelentősebb a politikai program lefektetése. Korábban Luigi di Maio úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök politikus és nem szakértő lesz.

"Megváltoztatjuk a politikát. Ha ez a kormány megkezdi munkáját, valóban elkezdődik a harmadik köztársaság Olaszországban, amelyben az elsők az olaszok lesznek, a polgárok előre lépnek, a politikusok pedig hátra" - mondta Luigi Di Maio. Megjegyezte, hogy az M5S-Liga kormány a következő öt évre tervez, ezért kell még egy kis idő a közös program kidolgozására. Kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy Rómának minél gyorsabban kormányra van szüksége a nemzetközi és európai uniós határidők miatt.

Az M5S vezetője az államfővel tartott találkozó után nyilatkozott a sajtónak.

Sergio Mattarella államfő jelenleg a Liga delegációjával egyeztet.

Az M5S és a Liga csütörtökön jelentette be, hogy közös kormányt alkotnak. Az államfő ezért felfüggesztette a szakértői kormány kinevezését, amellyel a március 4-i parlamenti választások óta eredménytelen kormányalakítást akarta lezárni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!