Olasz kormányalakítás - Viták kísérik az M5S-Liga miniszterjelöltjeit

Külföld, 2018.05.24

Giuseppe Conte kijelölt miniszterelnök csütörtökön megkezdte kormánya tagjai kiválasztását: az államfő fenntartásait fejezte ki a pénzügyminiszterrel szemben, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga azonban ragaszkodik az euró-ellenességéről ismert közgazdászhoz, Paolo Savonához.

Sajtóértesülések szerint Sergio Mattarella államfőnek már Giuseppe Contéval szemben is kétségei voltak, és az M5S-Liga miniszterelnök-jelöltjének elfogadásáért cserébe feltételeket szabott a miniszterek kiválasztásában.

Vita elsősorban a 81 éves Paolo Savona személyét kíséri. Az 1993-as Ciampi-kormány volt ipari minisztere Olaszországnak az euróövezetből való kilépését szorgalmazza. Írásaiban az EU-szerződések felülvizsgálását hangoztatja. Az M5S és a Liga azonban ragaszkodik a közgazdászhoz, akit a legalkalmasabb személynek tart a két párt közös pénzügyi politikájának megvalósítására.

Giuseppe Conte a parlamenti pártokkal egyeztetett. A balközép Demokrata Párt (PD), a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) és a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) bejelentette, nem szavaz bizalmat az M5S-Liga kormánynak.

Silvio Berlusconi a FI elnöke "súlyosan hiányosnak" nevezte az M5S-Liga kormányprogramját. Berlusconi kijelentette, hogy az új kormány álmokat akar megvalósítani, miközben bajt hoz Olaszországra és az olaszokra. Giorgia Meloni az FdI elnöke hangsúlyozta, hogy a kormány nekik tetsző későbbi intézkedéseit támogatni fogják. Matteo Renzi a PD volt miniszterelnöke internetes bejegyzésében azt írta, mostantól az eddig "rendszerellenesek" kerültek hatalomra, és "kiabálás helyett kormányozniuk kell, meglátjuk képesek lesznek-e rá".

Giuseppe Conte a tervek szerint a jövő hét elején kér bizalmat a római parlamentben. Az M5S-Liga kormány más pártok támogatásával a számítások szerint a 315 fős szenátusban jelenleg 171 voksra számíthat, a 630 fős képviselőházban 352-re.

Giuseppe Conte csütörtök este a csődbe jutott olasz bankok károsult kisbefektetőivel találkozott. Pénteken az olasz jegybank elnökével egyeztet. Egyelőre nem tudni, mikor mutatja be miniszterei névsorát az államfőnek.

A munkaügyi tárcára pályázó Luigi Di Maio az M5S vezetője úgy nyilatkozott, ahogy megszületik az új kormány, azonnali intézkedésekkel akarnak segíteni a szegénység felszámolásában. A belügyminiszternek készülő Matteo Salvini a Liga vezetője közösségi oldalán az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlók tömeges és azonnali kiutasítását ígérte.

Elemzők szerint az M5S-Liga a baloldal és a jobboldal politikájának újszerű egyesítése. Matteo Salvini kijelentette, nem létezik már a bal- és jobboldal: "a nép és a vele szemben álló elit" létezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!