Olasz belügyminiszter: A cél az hogy Afrikából el se induljanak a migránsok

Külföld, 2017.03.20

Európa és Afrika közös feladatának nevezte Marco Minniti olasz belügyminiszter a Rómában hétfőn, a migrációról tartott miniszteri értekezleten annak elérését, hogy a bevándorlók tömegei el se induljanak Afrikából Európába.

A Németország, Franciaország, Málta, Ausztria, Svájc, Szlovénia, Olaszország, valamint Algéria, Tunézia és Líbia belügyminisztereinek zárónyilatkozata leszögezi, a migráció ellenőrzése érdekében intenzívebbé kívánják tenni az együttműködést és információcserét.

"A migráció kezelésének megosztott felelőssége közös, gyors és határozott lépéseket sürget annak elkerülésére, hogy ezrek veszélyeztessék életüket, miközben Észak-Afrikát vagy Európát igyekeznek elérni" - olvasható a nyilatkozatban, amely hangsúlyozza, hogy 2016-ban több mint 4500-an haltak meg vagy tűntek el a Földközi-tengeri átkelés közben, és az idén minden korábbinál nagyobb migrációs áramlattal számolnak a dél-olaszországi partok irányában.

A dokumentum elsőrendűnek nevezi az embercsempészekkel szembeni közös fellépést, az afrikai államoknak erre szánt megfelelő eszközökkel és technológiával, és ezzel egy időben a migrációt kiváltó okok megszüntetését a kiinduló országok gazdaságának fellendítésével. A célok között jelöli meg az afrikai fiatalok képzési és foglalkoztatási lehetőségeinek növelését, valamint a migráció veszélyeit ismertető afrikai információs kampányt. A római migrációs csúcs résztvevői úgynevezett összekötő csoportot hoztak létre a közös kezdeményezések megvalósításának nyomon követésére.

Marco Minniti olasz belügyminiszter a sajtótájékoztatón kijelentette, a találkozó folyamatot indított el, hogy ne legyünk tovább az illegális migráció "szenvedő alanyai". Hozzátette, közös cél, hogy a bevándorlók el se induljanak Afrikából Európába, ehhez azonban - hangsúlyozta - jelentős befektetésekre van szükség az afrikai államokban a kiinduló országokban éppúgy mint a tranzit-államokban. Minniti megjegyezte, hogy Líbia tranzitországnak számít, mivel innen érkezik az olaszországi migránsok több mint kilencven százaléka, de egyetlen líbiai sincsen közöttük.

A római találkozón Fajez al-Szarrádzs a líbiai nemzeti egységkormány miniszterelnöke is részt vett. Bejelentették, hogy Olaszország líbiai nagykövetsége áprilistól megkezdi a vízumkibocsátást. Januárban Olaszország újranyitotta nagykövetségét Tripoliban. Februárban Olaszország migrációs megállapodást írt alá Líbiával. Az olasz belügyminiszter bejelentette, hogy május közepéig Olaszország átadja Líbiának az első parti-járőrözésre alkalmas hajókat, valamint Róma nemzetközi migrációs szervezetekkel együttműködésben "befogadó-táborok" felállítását tervezi Líbiában.

A házigazda olasz belügyminiszter kijelentette: bármilyen befogadási politika korlátozott, ha nem biztosított az érkezők integrációs lehetősége. Nem lehet egyenlőségjelet tenni migráció és terrorizmus között, de egyértelmű összefüggés létezik a terrorizmus és a migránsok hiányos integrációja között - mondta az olasz belügyminiszter. Hangsúlyozta, aggasztó méreteket öltött az utóbbi időben az olasz partokra felnőtt kíséret nélkül érkező gyerekek és fiatalkorúak aránya is.

Az értekezleten résztvevő Dimitris Avramopolus az EU belügyi és migrációs biztosa megerősítette, hogy az Unió 200 millió euróval támogatja a migráció megfékezésében szerepet vállaló afrikai országokat, és az összeg nagyobb részét Líbiának szánják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!