Olaszországi földrengés - Szijjártó: megérkezett a magyar támogatás Tolentinóba

Külföld, 2017.03.08

Február végén megérkezett a magyar támogatás az olaszországi Tolentinóba, és március végéig meg is kezdődik annak a templomnak az újjáépítése, amely súlyosan megsérült a tavaly októberi, majd az idén januári földrengésben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínről telefonon nyilatkozva az MTI-nek.

A tárcavezető felidézte, hogy a helyi katolikusok vezetője, a perjel azért fordult Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz segítségért, mert nagyra becsüli a magyar kormánynak az Európa és Magyarország keresztény hagyományainak ápolását és a hozzájuk való ragaszkodást célzó politikáját.

Szijjártó Péter, aki szerdán személyesen látogat el a templomhoz, találkozik a helyi plébánossal és a perjellel, emlékeztetett: Magyarország 150 millió forinttal járul hozzá a Szent Szív Templom felújításához, ami azért különösen indokolt, mert tavaly október után idén januárban újabb károk keletkeztek a templomban egy újabb földrengés miatt.

Decemberben a húszezres város polgármestere, Giuseppe Pezzanesi külön köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar népnek a segítségért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!