Őrizetbe vettek két afgánt Németországban egy emberöléssel összefüggésben

Külföld, 2018.09.09

Őrizetbe vettek két afgán férfit vasárnap a németországi Köthenben egy emberöléssel összefüggésben.

A helyi hatóságok közleménye szerint a Szász-Anhalt tartományi kisvárosban vasárnapra virradóra meghalt egy 22 férfi, és "ezzel összefüggésben előzetesen őrizetbe vettek két afgánt emberölés kezdeti gyanúja miatt".

A kötheni rendőrség és ügyészség közös közleménye szerint a kihallgatásokat még nem zárták le, és minden lehetséges irányban nyomoznak. A történtek oka és a pontos körülmények egyelőre nem ismertek - tették hozzá.

Vasárnap este egy újabb közleményében tudatták, hogy a kötheni illetőségű áldozat halálának oka a boncolás alapján "akut szívelégtelenség, amely nem áll közvetlen, ok-okozati összefüggésben a sérüléseivel".

A 18 éves és a 20 éves afgán állampolgár ellen így már nem emberölés, hanem halálos kimenetelű testi sértés gyanúja miatt folytatnak eljárást - áll a közleményben.

A járási közigazgatási hivatal vezetője, Uwe Schulze a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy az egyik gyanúsított menekült státuszú, a másik pedig elutasított menedékkérő, akit haza kellett volna toloncolni, de ügyészségi nyomozás folyik ellene. Azt nem tudta megmondani, hogy milyen ügyben folytatják a nyomozást.

A német sajtóban megjelent értesülések szerint az eset előzménye, hogy egy játszótéren két afgán férfi és egy fiatal német nő arról vitatkozott, hogy a nő melyiküktől terhes, és a vita közben megjelent két német fiatalember.

A Die Welt című lap szerint a németek és az afgánok heves összetűzésbe kerültek, az áldozat ennek következtében vesztette életét. Az összetűzés után kórházba szállították, ahol felkereste testvére, "egy visszaeső szélsőjobboldali bűnöző" - írta a honlapján a Die Welt.

A Mitteldeutsche Zeitung című lap szerint az áldozatnak korábban volt kardiológiai - szív- és érrendszeri - betegsége.

A Die Welt és a Mitteldeutsche Zeitung ezen értesüléseit hivatalos helyről nem erősítették meg.

Augusztus végén a szomszédos Szászország tartományi Chemnitzben hasonló haláleset történt. Az ügy miatt tartott tüntetésekkel összefüggésben a hatóságok számos eljárást indítottak, a többi között testi sértés és alkotmányellenes szervezet jelképének használata - náci karlendítés - miatt.

"Köthenben is tüntetéseket szerveznek szélsőjobboldali csoportosulások" - jelentette az MDR.

A beszámoló szerint Bernd Hauschild, a település polgármestere nyugalomra szólította fel lakosságot és eltanácsolta a köthenieket attól, hogy részt vegyenek a tüntetéseken. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa közölte: információi szerint jelentős számban érkezhetnek a városba erőszakos cselekményekre hajlandó emberek.

Rainer Haseloff tartományi miniszterelnök is higgadtságra szólított fel. A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az interneten a Chemnitzben elkezdett erőszakos megmozdulások folytatására buzdítanak, egy "második Chemnitzet akarnak csinálni Köthenből", amit nem szabad megengedni.

Az evangélikus egyház visszafogottságra, méltóságteljes gyászra szólított fel. A kötheni Jakab-templomban vasárnap délután több százan gyűltek össze az áldozat emlékére tartott istentiszteleten.

Vasárnap este mintegy 2500 ember részvételével gyászmenet elnevezésű demonstrációt tartottak a városban - jelentette a hírportálján a Mitteldeutsche Zeitung. A beszámoló alapján 21 óráig nagyobb rendbontás nem történt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!