Orosz elnökválasztás - Az orosz legfelsőbb bíróság elutasította Putyin jelötségének érvénytelenítését

Külföld, 2018.02.16

Elvetette pénteken az orosz legfelsőbb bíróság Kszenyija Szobcsak elnökjelölt arra vonatkozó folyamodványát, hogy minősítse törvénytelennek Vlagyimir Putyin bejegyzését elnökjelöltként a március 18-án megtartandó elnökválasztásra.

Szobcsak arra hivatkozott, hogy Putyinnak nincs joga indulni az elnökválasztáson, mert már eltöltött két egymást követő mandátumot az elnöki hivatalban. A legfelsőbb bíróság az elutasítást azzal indokolta, hogy a törvény az elnökség két egymás követő mandátumával kapcsolatban ír elő korlátozást, de nem szabja meg kettőben a hivatalban eltöltendő időszakok felső határát.

Putyin két négyéves ciklust követően 2008-ban Dmitrij Medvegyev kormányfőnek engedte át - választások révén - az államfői posztot, majd 2012-ben visszatért az elnöki posztra, amelynek mandátumát időközben hat évre hosszabbították meg.

Vlagyimir Putyin független minőségben jelöltette újra magát, és a közvélemény-kutatások szerint nagy valószínűséggel nyerni is fog. Szobcsak a Polgári Kezdeményezés elnevezésű párt elnökjelöltje, volt médiaszemélyiség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!