Orosz napilap: a TASZSZ állami támogatást kap gyerekeknek szóló politikai televízió létrehozásához

Külföld, 2017.11.07

A TASZSZ orosz hírügynökség állami támogatást kap egy gyerekeknek és kamaszoknak szóló politikai televízió létrehozásához - jelentette az RBK orosz napilap kedden.

Az RBK írása szerint ez a 2018-2020-as orosz költségvetés módosításának szövegéből derül ki. A jelentés szerint a TASZSZ orosz hírügynökség mintegy 210 millió rubelt (9 milliárd 51 millió forintot) kap az adott időszakban támogatásként. Az RBK írása szerint az összeget a korábban felsőoktatásra elkülönített pénzekből vonják el. A Szabad Európa Rádió ehhez hozzáfűzte, hogy a pénzt kifejezetten magániskolák és civil szervezetek támogatásából vonják el.

Az állami támogatást egy különleges, társadalmi-politikai beállítottságú, 8 és 16 éves gyerekeket megcélzó televízió létrehozására, megszervezésére és finanszírozására költik - írta az RBK a költségvetési módosításra hivatkozva.

Dmitrij Percev, a TASZSZ sajtófőnöke tudatta, hogy a tévé projektjének megvalósítása 2018-ban indul az orosz oktatási és tudományügyi tárca együttműködésével. Percev tisztázta azt is, hogy a társadalmi-politikai beállítottságú tévé alatt gyerekeknek szóló tájékoztatást kell érteni, amelynek célja oroszországi és világhírek válogatása iskolásoknak.

Az RBK megjegyezte, hogy az orosz hatalom március 26-i, az ellenzéki Alekszej Navalnij által szervezet tömeges kormányellenes tüntetések óta fordít nagyobb figyelmet az orosz fiatalságra. A megmozdulásokon jelentős számú fiatal vett részt.


http://www.rbc.ru/technology_and_media/07/11/2017/5a01c31c9a794794b5e20e77?utm_source=pushc
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!