Oroszországban megszűnt a Tartalékalap

Külföld, 2018.02.01

Tízévi működés után csütörtökön megszűnt az oroszországi költségvetési hiány ellensúlyozására használt Tartalékalap, szerepét a Nemzeti Jóléti Alap vette át, amelyet az olajból származó többletbevételekből szándékoznak felduzzasztani.

Az orosz kormány tavaly decemberben maradéktalanul felélte a Tartalékalap készleteit, miután az ország az elmúlt egy évtized során két válságon és három rubel leértékelésen esett át.

Az alap indulásakor, 2008 februárjában, vagyis még a globális pénzügyi válság előtt, a Brent típusú olaj ára hordónként 100 dolláron állt, az orosz gazdaság pedig két olyan évet tudhatott maga mögött, amelyben a növekedési üteme 8 százalék volt. 2008-ban az orosz büdzsé többlete elérte az 1800 milliárd rubelt. (A rubel akkori árfolyama 7 forint fölötti volt, a jelenlegi 4,50 forint körül van.)

A tavalyi évet az orosz államháztartás 1300 milliárd rubeles hiánnyal zárta a reál-GDP növekedése pedig 1,4-1,8 százalékos lehetett. A Tartalékalapban december elején még 994 milliárd rubel volt, amit elköltöttek.

A Tartalékalap jogelődje a 2004-ban létrehozott Stabilizációs Alap volt, amelynek állománya négy év alatt 171 milliárdról 3800 milliárd rubelra (156,8 milliárd dollárra) nőtt. Kezdeményezője Alekszej Kudrin volt, aki 2000 és 2011 között állt az orosz pénzügyi tárca élén.

Az extra olajbevételekből feltöltött Stabilizációs Alapot 2008-ban egy tartalék- és egy népjóléti alapra osztották fel. A több mint 3000 milliárd rubeles Tartalékalap feladatául a költségvetés kiegyensúlyozását, a másikénak a nyugdíjrendszer támogatását szánták - igaz, az utóbbi eszközeit nem mindig rendeltetésszerűen használták fel.

A Tartalékalap 2008-2009-ben, valamint az elmúlt három évben nagyban hozzájárult a büdzsé stabilizáláshoz. A BBC orosz nyelvű szolgálata által közölt számítások szerint az alapból 2015 februárjában percenként átlagosan több mint 28 millió rubelt költöttek.

Tavaly év végére a Tartalékalap kiürült ugyan, de a pénzügyminisztérium folyószámláján a költségvetési szabály alapján, amely a hordónkénti 40 dollár feletti olajbevételeket ide irányítja át, jelentős eszközök halmozódtak fel, ezeket várhatóan a Nemzeti Jóléti Alapba fogják átutalni, amely magára veszi a büdzsé kiegyensúlyozás funkcióját is. Szakértők azzal számolnak, hogy a kőolaj ára középtávon 50-60 dollár között mozog majd.

A jóléti alap eszközállománya jelenleg az orosz GDP 3-5 százalékának felel meg. A pénzügyminisztérium azt tervezi, hogy a jóléti alapban 4400 ezer milliárd rubel lesz majd. A költségvetés azzal számol, hogy a hiányt idén a Nemzeti Jóléti Alapból és külső hitelekből, 2019-ben és 2020-ban pedig főleg hitelfelvételből fogják áthidalni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!