Osztrák kancellár: a tetteink alapján ítéljenek meg!

Külföld, 2018.01.12

Sebastian Kurz osztrák kancellárral azt kérte pénteken az európai vezetőktől, hogy a tettei alapján ítéljék meg az új osztrák kormányt, legyen szó a bevándorlás-ellenes elképzeléseiről vagy az Európai Unió reformjáról.

"Azt kérem, hogy adjanak nekünk egy esélyt, a programunk és a tetteink alapján ítéljenek meg. És talán a következő években meggyőzőek tudunk majd lenni mindazzal, amit teszünk" - fogalmazott Sebastian Kurz Párizsban Emmanuel Macron francia államfővel tartott közös sajtótájékoztatóján.

A decemberben megalakult új osztrák kormány vezetője első hivatalos uniós kétoldalú látogatására érkezett a francia fővárosba, ahol munkaebéden fogadta hivatalában a francia államfő.

"Számos kérdésben közös az elképzelésünk (a francia elnökkel), szinte ugyanaz az irányvonalunk - mondta Sebastian Kurz, külön megemlítve a közbiztonságot, a terrorizmus és a radikalizálódás elleni küzdelmet, amely kérdésekben "még szorosabb együttműködésre van szükség európai szinten" az osztrák kormányfő szerint.

"A kormányunk programja Európa-barát, egy olyan program, amely szerepet kíván játszani az Európai Unióban" - hangsúlyozta az osztrák kancellár, akinek első külföldi útja december 19-én Brüsszelbe vezetett egy nappal azután, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új kormány letette hivatali esküjét.

Az Európai Unió soros elnöki tisztét 2018 második felében Ausztria fogja betölteni.

Emmanuel Macron elmondta, hogy "nyílt megbeszélést" folytatott osztrák kollegájával azokról a "félelmekről", amelyek az FPÖ kormányzati szerepe miatt felmerülhetnek.

"Ahogy a hazámban is, úgy mindenhol Európában harcolok a szélsőjobboldali mozgalmak ellen. De azok azért léteznek, mert eddig nem tudtuk legyőzni azokat az aggodalmakat, amelyek táplálják a szélsőjobboldalt" - mondta a francia elnök, aki szerint "a védelmező Európáról" javasolt reformterve lehet a "legjobb megoldás a szélsőjobboldali mozgalmak térnyerése" ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!