Osztrák köztársasági elnök: határon átnyúló együttműködési lehetőségeket rejt az e-mobilitás

Külföld, 2017.06.13

Határon átnyúló együttműködési lehetőségeket rejt az e-mobilitás - mondta Alexander van der Bellen osztrák köztársasági elnök felszólalásában a témáról rendezett keddi budapesti fórumon.

Az Osztrák-magyar gazdasági fórumon kifejtette: az európai uniós tagság megfelelő keretet nyújt ahhoz, hogy a két ország közösen nézzen szembe az előttük álló politikai, gazdasági és környezetvédelmi kihívásokkal. Hozzátette, "a klímaváltozás és a gazdaság területén Magyarország és Ausztria továbbra is nagyon egy irányba húz".

Elmondta, Ausztriában azért is fontos az elektronikus járművek jövője, mert a széndioxid kibocsátás jelentős hányadáért nem az ipar, hanem a közúti közlekedés felelős; majd "komoly jelzésnek" nevezte, hogy vonattal érkezett budapesti látogatására.

A két ország kapcsolatáról elmondta, fontos a kiszámítható környezetet, amelyben semmi nem veszélyezteti a termelést. Megfogalmazása szerint a Magyarországon működő és legalább 70-80 ezer embert foglalkoztató osztrák cégek "jó munkáltatók, hosszú távon gondolkodnak".

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: Ausztria Magyarország második számú kereskedelmi partnere, a forgalom értéke évi 10 milliárd euró, az idei első negyedévben az import 5,6, az export 8,8 százalékkal bővült. Ez a dinamika fenntartható - jelentette ki.

Az államtitkár örömtelinek nevezte, hogy az osztrák vállalatok - amelyek a negyedik legnagyobb befektetőnek számítanak Magyarországon - nem csupán az olcsóbb munkaerő miatt jöttek ide.

Az elektromobilitásól elmondta, a magyar-osztrák-szlovén együttműködés eredményeként a világ egyik legfejlettebb gépjármű-tesztpályája épülhet meg Zalaegerszegen.

Az államtitkár emlékeztetett, kormányrendelet szól arról, hogy 2019 elejére 3500-4000 töltőállomásnak kell szolgálnia országszerte az elektromos hajtású járműveket, reményének adva hangot, hogy ez a meghajtási mód "1-2 év múlva már egy hétköznapi dolog lesz".

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a konferencián arról beszélt: 2354 zöld rendszámos autót tartanak nyilván a magyar hatóságok, de a cél az, hogy számuk 2020-ra a 30 ezerhez közelítsen.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!