Palesztin külügyminiszter: Bővíteni kellene a palesztin-izraeli konfliktus rendezésében közvetítő kvartettet

Külföld, 2015.02.26

A Közel-Kelet biztonsága szempontjából hasznos lenne a palesztin-izraeli szembenállás rendezésében közvetítő kvartett kibővítése - jelentette ki Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter, miután Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt az orosz fővárosban.

A palesztin politikus ugyanakkor attól tart, hogy a "négyes" jelenlegi résztvevői: az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország aligha támogatnák az újabb közvetítők bevonását. Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bíznak abban, Oroszország elősegíti a 2002-ben létrehozott kvartett működésének élénkítését.

Rijád al-Malki az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) a palesztin kérdéssel és a kelet-jeruzsálemi konfliktus rendezésével foglalkozó külügyminiszteri összekötő csoportját képviseli most Moszkvában. A miniszter teljes sikerként értékelte különtalálkozóját Szergej Lavrovval, és közölte, hogy Oroszország mindig számíthat az arab világ támogatására ugyanolyan mértékben, mint amilyent ő maga nyújt az arab országoknak.

A politikus hangsúlyozta, hogy a jelenlegi izraeli kormánnyal "nem lehet tárgyalni a közel-keleti rendezésről". Már csak azért sem, mert az izraeli vezetés Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét terroristaként kezeli.

A moszkvai palesztin nagykövet Rijád al-Malki moszkvai tájékoztatóján jelentette be, hogy az év első felében az orosz fővárosba várják Mahmúd Abbászt.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Iszlám Együttműködés Szervezetének képviselőivel közös tájékoztatóján azt ígérte, Oroszország arra fog törekedni, hogy a közel-keleti kvartett tartalmas munkát végezzen. Emlékeztetett arra, hogy a "négyes" tagjai február elején, az 51. müncheni biztonságpolitikai konferencia (MSC) margóján tanácskoztak, és elhatározták, hogy a kvartetten belül, valamint a "kulcsfontosságú" szerepet betöltő arab országokkal is intenzívebbé teszik a kapcsolatokat.

Az orosz diplomácia vezetője elmondta: Moszkvát és az - 57 államot tömörítő, 1969-ben létrehozott - Iszlám Együttműködés Szervezetét "aggasztja, hogy az Egyesült Államok tavalyi sikertelen diplomáciai erőfeszítéseit követően "bomlásnak indult" a palesztin-izraeli konfliktus rendezési folyamata. Lavrov elmondta: Oroszország az iszlám szervezettel abban is egyetért, hogy Jeruzsálem státusáról a két érintett félnek közvetlen tárgyalásokon kell döntenie.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) tavaly december 31-én elutasította a palesztin állam létrehozásáról szóló határozattervezetet, amely előírta volna, hogy Izrael 2017 végéig vonuljon ki az általa 1967-ben megszállt palesztin területekről.

A palesztinok Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Kelet-Jeruzsálemben szeretnék megalakítani saját államukat. A javaslatban az is szerepelt, hogy a palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem legyen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!