Párizsi vérengzés - Hat feltételezett segítőt őrizetbe vettek

Külföld, 2018.03.20

Őrizetbe vettek hat embert Franciaországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy logisztikai segítséget nyújtottak a 17 halálos áldozatot követelő 2015 januári párizsi merényletek egyik elkövetőjének - közölték kedden rendőrségi források.

Négy gyanúsítottat az ország északi részén, kerttőt pedig Párizs közelében állítottak elő.

A hatóságok azt gyanítják, hogy ők szerezték be azokat a fegyvereket, amelyekkel Amédy Coulibaly egy nappal a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége ellen elkövetett véres terrortámadás után, január 8-án megölt egy rendőrnőt a Párizstól délre található Montrouge-ban, majd a következő napon túszokat ejtett egy párizsi kóser szupermarketben, és ott négy embert agyonlőtt. A dráma azzal végződött, hogy a rendőrség megrohamozta az üzletet, és lelőtte a terroristát.

Az előállítások célja annak megállapítása, hogy pontosan milyen szerepet játszottak a gyanúsítottak Amédy Coulibaly fegyvereinek beszerezésében. Az őrizetbe vétel 96 órán át tarthat.

Az előállítottak közül egyesek kapcsolatban álltak az ügyben már megvádolt más gyanúsítottakkal.

A hatóságok eddig 14 ember ellen emeltek vádat azzal a gyanúval, hogy feltételezhetően logisztikai támogatást nyújtottak Amédy Coulibalynak. Mindannyian tagadják, hogy tudtak arról, hogy a dzsihadista merényletre készül a fegyverekkel. A megvádolt emberek közül 13 jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Három évvel a példa nélküli, Franciaországban 241 áldozatot követelő dzsihadista merénylethullám kezdete óta a nyomozók még mindig nem tudták megállapítani, hogy a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadáshoz az elkövető testvérpár honnan és kitől szerezte be a fegyvereket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!