Politico: Donald Trump a Vatikánba, Izraelbe és Szaúd-Arábiába látogat - FRISSÍTÉS

Külföld, 2017.05.04

Donald Trump amerikai elnök a hónap végén a Vatikánba, Izraelbe és Szaúd-Arábiába is ellátogat.

A Fehér Ház közölte: Donald Trump a szaúd-arábiai tárgyalásain - amelyeken jelen lesznek egyes Öböl-menti országok képviselői is - a terrorellenes harc támogatásának kiszélesítését és kivált az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem erősítését reméli. Az amerikai elnök kézzelfogható eredményekre számít a radikális iszlamista ideológiák visszaszorításában is. Donald Trump új munkahelyeket szeretne a térség fiatal muszlimjainak és a Közel-Kelet tartós stabilitásának helyreállítását szorgalmazza majd. Egyúttal meg akarja mutatni, hogy az "Első Amerika!" - jelszó jegyében folytatott politika és az Egyesült Államok vezető szerepe a globális világban jól megfér egymással. A Politico című lap csütörtökön reggel, Fehér Ház-i forrásokra hivatkozva jelentette az elnök várható programját. Donald Trump május 25-én Brüsszelben részt vesz a NATO tanácskozásán, onnan az olaszországi Szicíliába utazik a G7-es országcsoport csúcsértekezletére, majd a Vatikánban tesz látogatást és mindezt kiegészíti egy izraeli, illetve szaúd-arábiai vizittel. A lap megjegyezte: egy új elnök számára az első külföldi útnak mindig nagy jelentősége van. Donald Trump tárgyalásait a Fehér Házban azért tartják fontosnak, mert erősíti az Egyesült Államok kapcsolatait szövetségeseivel. Egy, a közelmúltban Paolo Gentiloni, olasz kormányfővel tartott közös sajtókonferencián Washingtonban Donald Trump megemlítette, hogy szívesen találkozna a pápával. A múlt héten pedig izraeli tisztségviselők azt erősítették meg, hogy tárgyalásokat folytatnak az elnök jeruzsálemi látogatásáról. Röviddel a Politico információnak megjelenése után a Fehér Ház tisztségviselője is megerősítette Trump elnök vatikáni, izraeli és szaúd-arábiai látogatását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!