Pompeo a Kínai Kommunista Párt irányvonalának megváltoztatására szólított fel

Külföld, 2020.07.24

A Kínai Kommunista Párt irányvonalának megváltoztatására szólított fel az amerikai külügyminiszter a kaliforniai Richard Nixon Elnöki Könyvtárban elmondott beszédében csütörtökön.

Mike Pompeo kifejtette, hogy álláspontja szerint Hszi Csin-ping kínai vezető "igazán hisz a csődbe jutott totalitárius ideológiában".

Arra sürgette a kínai emberek mellett az Egyesült Államok szövetségeseit is, hogy működjenek együtt az amerikai kormányzattal a Kínai Kommunista Párt "magatartásának" megváltoztatása érdekében. Ugyanakkor tartózkodott attól, hogy rendszerváltoztatásra ösztökélje a kínai állampolgárokat.

A kommunista párt "jobban fél a kínai nép tisztességes véleményétől, mint bármely külföldi ellenfelétől" - fogalmazott Pompeo, leszögezve, hogy az Egyesült Államoknak "muszáj elköteleződnie, és segítenie a kínai népnek".

Beszédében az amerikai külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "évtizedek óta válasz nélkül hagyja a kínai agressziót". Úgy jellemezte a jelenlegi amerikai külpolitikai törekvéseket, mint amelyeknek az a céljuk, hogy "helyreállítsák az egyensúlyt" az amerikai-kínai viszonyban.

Pompeo kritizálta Pekinget azért is, mert szigorítja az amerikai diplomaták mozgását Kínában, s akadályozza őket abban, hogy találkozhassanak törvényhozókkal vagy más prominens kínai személyiségekkel.

"Ez a kölcsönösség elvének az a hiánya, amelyről Trump elnök egyszerűen azt mondta, hogy elfogadhatatlan" - jelentette ki a tárcavezető.

Élesen bírálta Pekinget a Hszincsiang tartomány nyugati vidékein létrehozott, általa "koncentrációs táboroknak" nevezett internálótáborokért is, ahová a muszlim vallású ujgur kisebbségieket zárják, kínai hivatalos álláspont szerint "nevelési célokból". Azt mondta, hogy maga is találkozott Hszincsiangból elmenekült ujgurokkal és kazahokkal.

Pompeo kitért arra az amerikai politikusok által gyakran hangoztatott vádra is, amely szerint Kína "ellopja az értékes amerikai szellemi tulajdonokat és kereskedelmi titkokat", és megismételte, hogy a koronavírus-világjárványért Kínát terheli a felelősség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!