Porosenko felszólította a kijevi parlamentet a képviselők mentelmi jogának megszüntetésére

Külföld, 2017.09.07

A parlamenti képviselők mentelmi jogának 2020-tól történő eltörlésére szólította fel a kijevi törvényhozást Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön a plenáris ülésen mondott beszédében.

Az államfő éves üzenetében emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi törvényhozás még több mint két évig lesz hivatalban. Rámutatott egyúttal arra, hogy a mostani parlament eddig már "rekord számú" képviselőt fosztott meg szavazással mentelmi jogától, nemcsak ellenzékieket és függetleneket, de a kormánykoalícióhoz tartozó honatyákat is.

Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a 2014-es hatalomváltó Majdan-tüntetések résztvevőinek az új kijevi politikai vezetők ígéretet tettek a képviselői mentelmi jog megszüntetésére, amivel még mindig adós az ukrán parlament.

Porosenko leszögezte, hogy nem ért egyet azokkal a kezdeményezésekkel, amelyek szerint a jövőben a parlamentnek kellene az államfőt megválasztania Ukrajnában.

Az elnök bejelentette, hogy a kormányzat hamarosan a parlament elé terjeszti a Donyec-medencei szakadár területek Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló indítványt. Szavai szerint az általa ideiglenesen megszállt területeknek nevezett térség helyzetének rendezéséről és Ukrajna szuverenitásának helyreállításáról szóló előterjesztést Kijev előbb megvitatja nemzetközi partnereivel, de a végső szót - mint mondta - az ukrán parlamentnek kell kimondania.

Porosenko kijelentette, hogy az internetes közösségi portálok továbbra is az orosz titkosszolgálat, az FSZB eszközei az Ukrajna ellen indított háborúban. Ezért egyes portálok ukrajnai hozzáférhetőségének betiltásán túl Kijev a jövőben is fokozott figyelemmel kíséri Moszkva próbálkozásait arra, hogy az interneten lejárassa, vagy akár támadja Ukrajnát. Az elnök jelezte, hogy betiltanak az országban minden olyan internetes oldalt, amely a Krím félsziget önkényes, Oroszország általi bekebelezése és a Donyec-medencei szakadárok támogatása mellett agitál.

Májusban tiltották be Ukrajnában a hozzáférést a Yandex orosz kereső portálhoz és a mail.ru levelezőhöz, valamint az Odnoklasznyiki (OK) és a Vkontaktye (VK) orosz közösségi portálokhoz. Kijev szerint ezek az oldalak illegálisan gyűjtötték ukrán állampolgárok személyes adatait.

Az ENSZ békefenntartóinak a fegyveres konfliktus sújtotta Donyec-medencei térségbe küldésével kapcsolatosan Porosenko leszögezte, hogy "orosz fegyveresekkel" Kijev erről nem hajlandó tárgyalni. Ezzel Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arra a kijelentésére utalt, hogy Kijevnek az ügyben tárgyalnia kell a kelet-ukrajnai felkelőkkel. Kiemelte: mivel Ukrajnát Oroszország felől érte támadás, Kijev ellenzi, hogy az ENSZ-békefenntartók között oroszok is legyenek. Rámutatott mindemellett arra, hogy Kijev már több éve szorgalmazza felfegyverzett ENSZ-békefenntartók küldését a Donyec-medence egészébe, beleértve a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alatt álló területeket és a konfliktus kirobbanása óta az ukrán ellenőrzés alól kicsúszott orosz-ukrán határszakaszt.

Furcsának nevezte azt a nemrég Vlagyimir Putyin orosz elnök által előadott javaslatot, amelyben Moszkva a fegyvertelen EBESZ-misszió védelmére küldetne "kéksisakosokat" a térségbe. Porosenko kijelentette, hogy éppen az orosz fegyveresek fenyegetik az EBESZ-küldöttek biztonságát a térségben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!