Putyin: Moszkva és Kijev viszonya nem a Krím elcsatolása miatt romlott meg

Külföld, 2020.07.12

Oroszország és Ukrajna viszonya nem a Krím orosz elcsatolása, hanem a Kijevben 2014-ben végrehajtott "államcsíny" miatt romlott meg - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnaponként jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin magazinműsorban.

"Az, hogy megromlottak kapcsolataink Ukrajnával, elvileg nincs összefüggésben a Krímmel" - nyilatkozott Putyin, aki kifejezte meggyőződését, hogy két ország közötti feszültség előbb-utóbb megszűnik.

"Először államcsíny, hatalomátvétel történt (2014-ben Kijevben), és attól a pillanattól kezdve nézeteink és útjaink Ukrajna vezetésével homlokegyenest ellentétessé váltak, és elváltunk. És csak ezt követően lett ismét a Krím Oroszország része, nem pedig fordítva" - tette hozzá.

Az 1954 óta Ukrajnához tartozó Krímet a 2014-ben az orosz hadsereg biztosítása mellett megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismeri el ennek a lépésnek a legitimitását.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanebben a műsorban azt mondta, hogy Kijev a minszki megállapodások elutasításával megfosztaná tárgyalási alapjától a délkelet-ukrajnai rendezési folyamatot. Ez szerinte se Berlinnek, se Párizsnak, se Moszkvának - a normalizálásról egyeztető "normadiai négyek" másik három tagjának - nem fog tetszeni.

Úgy vélekedett, hogy dokumentum formájában újabb alapot létrehozni a tárgyalások számára rendkívül nehéz lenne. Kifejezte reményét, hogy a minszki megállapodások ukrán felmondása esetén sikerül majd elkerülni a konfliktus felforrósodását.

"Egy alternatív dokumentum kidolgozásához nélkülözhetetlen lesz a párbeszéd a függetlenségüket önhatalmúlag kikiáltó köztársaságokkal. Kijev ezt a párbeszédet következetesen visszautasítja. Ezzel a kör bezárul" - mondta a szóvivő.

Emlékeztetett arra, hogy Putyin korábban csalódottságának adott hangot a délkelet-ukrajnai rendezés dinamikájával kapcsolatban, mert Kijev sem a minszki megállapodásokat, sem pedig a "normadiai négyek" tavaly decemberi csúcstalálkozóján elfogadott döntéseket nem teljesítette, és - mint fogalmazott - "lényegében semmilyen haladás sincsen".

Az azt feszegető kérdésre, hogy vajon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elvesztette-e kezdeti hitelét Putyinnál, Peszkov azt mondta: ebben az esetben "nem egy hitel- és pénzügyi rendszerről, hanem a Délkelet-Ukrajnában élő milliók sorsáról van szó". Emlékeztetett, hogy Zelenszkij a választási kampány során a Donyec-medence problémájának megoldását ígérte, ami Peszkov szerint csakis a minszki megállapodásokban vállalt ukrán kötelezettségek teljesítésével érhető el, ezen a téren pedig "semmilyen lépés" sem történ Kijev részéről.

A szóvivő elismerte, hogy Putyint kellemetlenül érintette, amikor Zelenszkij lengyelországi látogatása során a Szovjetuniót a náci Németországgal egy kalap alá vette a második világháború kirobbantásának kérdésében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!