Putyin: Moszkva egyetértésen alapuló ENSZ-reformot támogatja

Külföld, 2017.10.03

Oroszország támogatja az ENSZ megreformálását és korszerűsítését, de annak a többség egyetértésén kell alapulnia - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben átvette 20 új moszkvai nagykövet megbízólevelét.

Az eseményen jelen volt Jon Huntsman új amerikai nagykövet, aki hétfőn érkezett meg az orosz fővárosba. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama közül Oroszország, Kína és Franciaország nem írta alá a világszervezet reformját szorgalmazó, New Yorkban szeptemberben előterjesztett amerikai kezdeményezést, több 120 másik állam viszont igen.

Putyin hangsúlyozta, hogy az ENSZ munkájában a minőségi változásokat átgondoltan kell végrehajtani és hogy azoknak "ha nem is mindenki egyetértésén, de a nemzetközi közösség többségének konszenzusán" kell alapulniuk. Az orosz elnök szerint a világszervezet továbbra is a stabilitást és a kiszámíthatóságot szavatolja a nemzetközi ügyekben és annak "egyetemes természete nem vonható kétségbe.

Hangsúlyozta, minden állam számára "elsődlegesnek kell lennie, hogy feltétel nélkül tartsa magát a jogállamisághoz, és tiszteletben tartsa az ENSZ Biztonsági Tanácsának, mint a nemzetközi békéért és biztonságért való felelősségért elsősorban felelős szervnek az előjogait".

Putyin, külön szólva az egyes misszióvezetők által képviselt országok és szervezetek, illetve Moszkva viszonyáról, egyebek között azt hangoztatta, hogy Oroszország konstruktív és kiszámítható együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal, az egyenlőség, a nemzeti érdekek kölcsönös tiszteletben tartásának és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elve alapján. Az orosz vezető kijelentette, hogy a kétoldalú viszony "nem okozhat megelégedettséget".

Putyin ismételten együttérzését fejezte ki az amerikai vezetésnek Las Vegas-i tragédia miatt. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, hogy Huntsmannek a Kremlbeli szertartás végén, a közös koccintás alkalmából, a többi nagykövethez hasonlóan módja nyílt szót váltania Putyinnal. Maga az új amerikai misszióvezető az esemény után kijelentette, hogy posztján a két ország közötti bizalom helyreállításán és a kétoldalú kapcsolatok erősítésén kíván dolgozni, "a kölcsönös érdeken megvalósuló együttműködés alapján".

A katalán függetlenségi népszavazás és a spanyol rendőrség bevetésének ügyében a megbízólevél-átadási ceremónián Putyin Oroszország aggodalmát fejezte ki Ignacio Ybanez Rubio Madridból delegált új nagykövetnek. A történteket ugyanakkor Spanyolország belügyének minősítette és reményét fejezte ki, hogy a válságot hamarosan sikerül majd meghaladni.

Marcus Florian Ederernek, az EU új moszkvai nagykövetének az orosz vezető annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió a jövőben egy, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjedő gazdasági és humanitárius térséget hozzon létre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!