Rajoy: megtiszteltetés volt Spanyolország miniszterelnöke lenni

Külföld, 2018.06.01

Megtiszteltetés volt Spanyolország miniszterelnökének lenni - mondta Mariano Rajoy spanyol kormányfő a madridi parlamentben pénteken, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány vitájának végén.

A péntekre kitűzött szavazáson várhatóan leváltják posztjáról a néppárti politikust és a jelenlegi konzervatív kormány helyett szocialista kormányt alakul Pedro Sánchez vezetésével.

Mariano Rajoy még a szavazás előtt, elsőként gratulált Sáncheznek a parlamenti pulpitusról. "Demokrataként el fogom fogadni a szavazás eredményét" - hangsúlyozta.

Rövid beszédében elmondta: jobb állapotban adja át az országot, mint ahogy azt átvette. "Bárcsak az utódom is elmondhatja majd ugyanezt" - tette hozzá.

A miniszterelnök szólt arról, hogy úgy véli, teljesítette a politika alapvető felhatalmazását, amely az emberek életének javítása. Egyúttal elnézést kért azoktól, akik megbántva, sértve érezte magukat általa.

"Köszönöm mindenkinek, különösen a pártomnak, amely nélkül semmi sem lett volna lehetséges" - mondta Mariano Rajoy.

A 63 éves politikust 2011 decemberében választották először Spanyolország miniszterelnökévé.

A négy évvel későbbi választásokat ugyancsak pártja nyerte, de nem tudott kormányt alakítani, mert nem rendelkezett az ahhoz szükséges parlamenti többséggel, ahogy más párt sem, így a választásokat 2016 nyarán megismételték.

A Néppárt győzelme egy kisebbségi kormány megalakításához volt elegendő, amelyre hosszú politikai egyeztetések után került sor.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) azért kezdeményezte a kormányfő leváltását, mert a bíróság a múlt héten első fokon ítéletet hirdetett az egyik legszövevényesebb spanyol korrupciós botrányban, a 2009-ben kirobbant úgynevezett Gürtel-ügyben, és megállapította, hogy a korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) is.

A PP fellebbezett a döntés ellen, amely 245 ezer euró (77,9 millió forint) pénzbüntetés szabott ki rá.

Amennyiben a parlament pénteken megvonja a bizalmat a spanyol kormányfőtől, egyúttal bizalmat szavaz a szocialista kormányfő-jelöltnek, aki - miután a parlament döntése megjelenik a hivatalos közlönyben - elfoglalhatja hivatalát és megnevezheti kormányának tagjait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!