Rakétákat lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre

Külföld, 2017.12.29

Három rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a szomszédos izraeli területekre péntek délelőtt. Az egyik becsapódott, kettőt viszont elfogott a Vaskupola izraeli légvédelmi rendszer - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A Gázából indított három rakétából kettőt kilőttek a levegőben a Vaskupola rakétái, de az egyik palesztin rakéta belecsapódott egy épületbe, anyagi károkat okozva.

Az incidens idején éppen emlékünnepséget tartottak az egyik Gáza melletti településen Oron Shaul, a legutóbbi gázai háborúban elesett egyik katona emlékére, aki ezen a napon lett volna 24 éves.

A szabadtéren rendezett megemlékezésen jelen volt az izraeli hadsereg számos főtisztje és több vezető politikus, köztük Avi Gabai, a Munkapárt elnöke. A résztvevők a riasztás hallatán fedezéket kerestek, vagy a földön fekve próbálták védeni magukat.

Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő december 6-i kijelentése óta harminc rakétát lőttek ki Izraelre Gázából, felük még az övezetben ért földet. A rakétatámadásokra az izraeli hadsereg ellencsapásokkal válaszolt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!