Rangos bajor állami kitüntetést kapott Leslie Mandoki

Külföld, 2017.05.16

Az egyik legrangosabb bajor állami kitüntetést, az Európa Medált vehette át Leslie Mandoki zenész-producer kedden Münchenben.

A díjat Beate Merk, Bajorország európai ügyekért felelős minisztere adta át a Budapesten született zenésznek művészi és produceri teljesítménye, a zene társadalompolitikai szerepének erősítéséért tett erőfeszítései, valamint a magyar-német kapcsolatok elősegítése elismeréseként.

Az Európa Medállal (Europa-Medaille) 1990 óta a bajor állam azokat a közéleti személyiségeket - művészeket, tudósokat, gazdasági döntéshozókat és politikusokat - tünteti ki, akik kiemelkedő munkásságukkal, Bajorország érdekében hozzájárultak az egyesült Európa megteremtéséhez.

A bajor kormány reprezentációs helyszínén, a Károly herceg-palotában (Prinz-Carl-Palais) tartott kedd esti ünnepségen Mandoki az MTI-nek elmondta: nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy egy ilyen rangos kitüntetést vehetett át, és mindig is büszke volt arra, hogy művészként, zenészként a maga módján tud tenni az egységes Európáért.

Az Európa Medál korábbi kitüntetettjei voltak - többek között - Joschka Fischer egykori német külügyminiszter, Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Masát András, az Andrássy Egyetem korábbi rektora, Katharina Wagner, a Bayreuth-i Ünnepi Játékok igazgatója vagy Kent Nagano karmester.

Az 1975 óta Németországban élő Mandokira Magyarországon a Dschingis Khan együttes révén emlékeznek, a világban azonban elsősorban dzsesszrock-zenészként és nemzetközileg sikeres zenei rendezőként tartják számon. Legutóbbi, Wings of Freedom (A szabadság szárnyai) című európai koncertturnén Leslie Mandoki vezetésével 35 Grammy-díj, számtalan arany- és platina-lemez tulajdonosai tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt, többek között Al di Meola, Ian Anderson (Jethro Tull), Tony Carey (Rainbow), Bill Evans (Miles Davis Band), vagy David Clayton-Thomas (Blood Sweat and Tears).

A 64 esztendős Mandoki a saját zenéje mellett lemezproducerként is aktív, a München közeli stúdiójában - amely Európa legnagyobb zenei komplexuma - olyan sztárok lemezeit gondozta, mint például Chaka Khan, Phil Collins, Lionel Richie, illetve Jennifer Rush. Itt készültek többek között a Disney felkérésére a Mulan, az Atlantis, vagy az Oscar-díjra jelölt Tarzan zenei munkálatai is, amelyekben a művész zenei igazgatóként működött közre.

Ezen kívül a reklámzenék terén rendszeresen Mandoki csapatával dolgoztat a bajor televízió, az ARD és az országos RTL is, és nagy német cégek - mint például az Allianz, a Mercedes vagy a BMW - is foglalkoztatják. A művész volt tíz évig a Volkswagen és Audi konszern exkluzív zenei igazgatója. Nevéhez fűződnek a CDU választási zenéi, és 2012 óta pedig a Bayern München labdarúgócsapatának indulói.

Leslie Mandokival együtt ezúttal kilencen vehették át az Európa Medált, az ünnepi beszédet pedig John C. Kornblum, az Egyesült Államok korábbi németországi nagykövete tartotta. A magyar kormányt Biró Marcell, a Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára képviselte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!