Ratko Mladic fellebbezett a hágai Nemzetközi Törvényszék ítélete ellen

Külföld, 2018.03.22

Fellebbezést nyújtott be csütörtökön Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) tavaly novemberi ítélete ellen, melyben a bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte őt népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A "Balkán mészárosának" is nevezett egykori parancsnok ügyvédje védence felmentését kérte minden vádpont alól.

A Nemzetközi Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyészség is fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen. A vádhatóság beadványában arra kérte a bíróságot, hogy egy másik ügyben is állapítsák meg a bűnösségét népirtásért.

Ratko Mladicot az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta tavaly novemberben a bíróság. Az ítélet szerint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények - gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés - mellett a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg. Ezt tartják a második világháború óta elkövetett legnagyobb mészárlásnak Európában.

A bűncselekmények az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.

A hágai bíróság decemberben befejezte működését, és mandátumának lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

A srebrenicai mészárlás másik fő felelősének tekintett Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt korábban 40 év börtönre ítélték Hágában.

Mladic megítélése Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában a mai napig vitatott. Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságban inkább hősként tekintenek rá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!