Rendőri erőszakot követően zavargások törtek ki egy francia elővárosban

Külföld, 2017.02.07

Keddre virradóra harmadik éjjel voltak, immár egyre nagyobb mértékű zavargások Párizs egyik északkeleti elővárosában, Aulnay-sous-Bois-ban, ahol egy rendőr ellen eljárás indult, mert egy utcai igazoltatás közben gumibottal "megerőszakolt" egy fiatalembert. Francois Hollande államfő kedd este látogatást tett a bántalmazott férfinál a kórházban.

A köztársasági elnök félórát töltött a 22 éves férfi ágya mellett, üdvözölte annak "méltó és felelős" reakcióját, és jelezte, hogy a fiatalember "példamutató viselkedéséről" ismert.

A Théo névre hallgató fekete bőrű sértett azt kérte az elővárosi fiataloktól, hogy "ne háborúzzanak", és azt is elmondta, bízik az igazságszolgáltatásban.

A helyi ügyészég tájékoztatása szerint a bántalmazott 22 éves férfinak igazságszolgáltatást követelő több száz családanya békés esti tüntetése után randalírozók több tucat kukát és gépkocsit felgyújtottak keddre virradóra. A kisvárosban megerősítették a rendőri készültséget - egyebek között helikopter köröz felette -, és reggel 24 embert előállítottak.

A zavargások annak hatására törtek ki, hogy egy múlt csütörtökön filmre vett előállítás miatt négy rendőr ellen vizsgálat indult: egyet nemi erőszakkal, hármat pedig csoportosan elkövetett szándékos erőszakkal gyanúsítanak. Mind a négy rendőrt felfüggesztette a belügyminiszter.

Az ügyészség szerint csütörtök délután a rendőrök fiatalokat igazoltattak, akikről azt gyanították, hogy kábítószer-kereskedőknek állnak lesben és biztosítják az értékesítést Aulnay-sous-Bois egyik lakótelepén. Az előállítás során egy 22 éves fekete bőrű férfit, aki megpróbált ellenállni, gumibottal ütni kezdték a rendőrök.

A rendőrség térfigyelő kamerái által rögzített és nyilvánosságra került felvételen látszik, amint az egyik rendőr a fiatalember fenekébe nyomja a gumibotot.

"Szándékosan nyomta a fenekembe a gumibotot" - mondta a Théo a műtétre szoruló fiatalember a BFM hírtelevízióban. Azt állította, hogy nem tartozott az előállított többi fiatalhoz, csak éppen arra ment, ezért a rendőrök őt is igazoltatták.

"Amikor betettek a kocsijukba, tovább vertek, a nemi szervemre is ütéseket mértek, leköptek, négernek, szemétnek neveztek" - mondta.

Családja nyugalomra kérte az embereket a hétfő esti békés menetet megelőzően.

A többnemzetiségű elővárosban már harmadik éjjel voltak zavargások: a randalírozók ezúttal is különböző tárgyakkal dobálták a rendőröket, és gépkocsikat, kukákat gyújtottak fel.

"Jóllehet rendőrök ezrei korrektül végzik a munkájukat, még mindig túl sok az előállítás, és sok fiatal fél. Ez rontja a köztársaságról alkotott képet, amit sürgően meg kell állítani" - írta közleményében Stéphane Troussel, Seine-Saint-Denis megye kormánypárti szocialista elnöke.

Nem először robbant ki erőszakig fajuló konfliktus egy elsősorban bevándorlók lakta elővárosban helyi fiatalok és igazoltató rendőrök között. A 2005-ben három hétig tartó országos zavargásokat megelőzően Clichy-sous-Bois-ban áramütéstől meghalt két helyi fiatal, mert rendőrök elől bemenekültek egy trafóházba. Mindeközben a francia rendőrség rendszeresen arra hívja fel a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetűek lakta negyedekben "rendőrellenes gyűlölet" uralkodik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!