Republikánusok: az amerikai egészségbiztosítás átalakítása túljutott az első akadályokon

Külföld, 2017.03.10

Maratoni bizottsági meghallgatások, éjszakába nyúló viták után a vezető amerikai republikánus politikusok szerint az egészségbiztosítás átalakításnak kongresszusi vitájában péntekre túljutottak az "első akadályokon".

Péntekre virradóra is éjszakába nyúlóan tartott az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény visszavonásának és a republikánusok új törvényjavaslatának vitája a kongresszusban, a demokrata párti politikusok panaszkodtak is, hogy a kormánypártiak a "kifárasztásukra" építenek.

A maratoni bizottsági meghallgatások csütörtöktől 27 órán keresztül tartottak, megszakítás nélkül. Péntekre virradóra a politikusok egy része elment zuhanyozni és inget váltani, majd így tért vissza az ülésterembe. Két bizottságban el is fogadták az Obamacare visszavonását. Republikánus vezető politikusok kifejezett elégedettségüknek adtak hangot.

Paul Ryan házelnök - aki például feltűrt ingujjal jelent meg rövid sajtóértekezletet tartani - hangsúlyozta, hogy szinte bizonyosan rendkívül gyorsan sikerül visszavonni Obama elnök egészségbiztosítási törvényét. "Eljött az idő, most van itt az idő, ez az a pillanat" - fogalmazott Ryan. A wisconsini politikus jelezte, hogy az egészségbiztosítási törvényt néhány héten belül megszavazza a képviselőház, aztán a szenátushoz kerül voksolásra, majd a Fehér Házba Donald Trump elnökhöz aláírásra.

Az elnök szokásához híven Twitter-üzenetben szögezte le, hogy némely sajtójelentésekkel ellentétben az egészségbiztosítás átalakítása "nagyszerűen halad". Közölte: amint az asztalára kerül az új törvény, azonnal alá is írja.

A demokraták változatlanul teljes egészében elutasítják a republikánus törvénytervezetet. Nancy Pelosi, a demokrata párti képviselők frakciójának vezetője szerint az új törvény kevesebbet ad és többe kerül az amerikai polgároknak. Sajtóinformációk szerint azonban néhány demokrata párti politikus már jelezte, hogy megszavazza az Obamacare visszavonását és az új egészségbiztosítási javaslatot.

Az új törvényjavaslat megszüntetné a kötelező biztosítást, és egyúttal eltörölné azt a passzust, amelynek értelmében büntetést szabnak ki azokra, akik nem akarnak egészségbiztosítást vásárolni. A jövedelem alapján járó támogatásokat felváltanák adókedvezménnyel, így bizonyos egészségügyi költségek levonhatók lennének az adóalapból. Az új törvény megőrizné az idősek egészségügyi ellátását segítő Medicare-programot, és felső határt szabna a szerény jövedelműeket segítő Medicaid-programnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!