Rex Tillerson: izraeli tisztségviselők sokszor "megvezették" Donald Trumpot

Külföld, 2019.09.20

Izraeli tisztségviselők, köztük Benjámin Netanjahu kormányfő tárgyalásaik alkalmával számos alkalommal "megvezették" Donald Trump amerikai elnököt - állította Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter a Harvard Egyetemen tartott előadásában.

Az egyetemi előadást a volt külügyminiszter még szerdán tartotta, de a Harvard Gazette című egyetemi lap közlése nyomán csak csütörtökön került az amerikai sajtónyilvánosságba.

Rex Tillerson elmondta: tapasztalatai szerint az izraeli tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásokon mindig szükség van "egy jó adag szkepticizmusra", és különösen igaz ez szerinte a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott egyeztetéseken. "Kissé machiavellisztikus" politikusnak minősítette Netanjahut.

A volt külügyminiszter szerint a zsidó állam kormányzata a saját ügye érdekében "nem habozik dezinformálni Washingtont". Ezt többször is megtették az elnökkel, a "mi vagyunk a jó fiúk, a másik fél a rossz"-érvelés technikájával - fogalmazott Tillerson. Azt mondta, hogy a tárgyalások után ő és a munkatársai mindig részletesen ismertették az elnökkel a valós tényeket és fejleményeket, és - fogalmazott - Trump "ekkor megértette, hogy megvezették".

A kormányból 2018 márciusában távozott külügyminiszter - aki korábban az ExxonMobil olajipari óriáscég elnök-vezérigazgatója volt - hangsúlyozta: kifejezetten zavarja őt, ha egy "ilyen szoros és fontos szövetséges így viselkedik".

Tillerson kifejtette, hogy ő személy szerint az úgynevezett "kétállami megoldás", azaz az Izrael melletti palesztin állam létrehozásának híve volt a palesztin-izraeli konfliktus megoldása érdekében. Panaszosan említette, hogy elzárták előle a palesztin-izraeli "dossziét", ezeket az ügyeket Donald Trump a vejére, Jared Kushnerra bízta.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal csütörtökön a Twitteren válaszolt az amerikai diplomácia korábbi irányítójának. "Tillerson miniszter úr, a jó fiú tényleg Izrael" - tette közzé a hivatal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!