RMDSZ ügyvezető: nem volt politikai egyeztetés Klaus Iohannis székelyföldi látogatásáról

Külföld, 2017.07.11

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke szerint nem volt politikai egyeztetés az RMDSZ és az elnöki hivatal között Klaus Iohannis román államfő jövő keddre tervezett székelyföldi látogatásáról.

Porcsalmi Bálint az MTI-nek elmondta: az RMDSZ-t sem az államelnök, sem a hivatala nem kereste meg programegyeztetés céljából. Hozzátette: a hivatal a két megye önkormányzati vezetőivel egyeztette a látogatás technikai részleteit. Mindkét megyét az RMDSZ színeiben megválasztott politikusok vezetik.

"Önkormányzati képviselőkkel találkozik az államelnök, ahol a kollégák el fogják majd mondani, milyen problémákkal küszködik Székelyföld. Nyilván ki fognak térni az államelnöknek a magyar közösséggel kapcsolatos kijelentéseire is" - fogalmazott Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ ügyvezető elnöke korainak nevezte azt a kérdést, hogy van-e gesztusértéke a látogatásnak. Kijelentette, az államfő már korábban elkezdte az országjárását. Korábban moldvai megyéket keresett fel, és most a két magyar többségű megye is sorra kerül.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, az elnök korábbi országjárásán megyéket keresett fel. Ez az első alkalom, amikor a két megye meglátogatásának a programja hangsúlyosan össze van kapcsolva. "Nyilván azért, mert ez az a két megye, amelyikben magyar többség van, amelyben hasonlók a gondok" - magyarázta az RMDSZ Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus.

Tamás Sándor elmondta: a megbeszélések során tájékoztatni fogják az államfőt mindarról, amit Székelyföld és Románia jövőjéről gondolnak. "Van néhány kérdés, amit határozottan másként látunk, és ezekben a kérdésekben szeretnénk nyomatékosítani az álláspontunkat" - fogalmazott Tamás Sándor.

Klaus Iohannis államfő július 18-ra tervezett Kovászna és Hargita megyei látogatását Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be kedden, amikor az államfő programját ismertette. Az elnök egyebek mellett felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai megyeházán pedig a térség háromszáz választott önkormányzati képviselőjének és közigazgatási tisztségviselőjének jelenlétében tartandó tanácskozáson vesz részt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!