Román Btk.-módosítás - A PSD elnöke továbbra is kiáll a kormány mellett

Külföld, 2017.02.06

Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn közölte, hogy teljes mértékben támogatja a Sorin Grindeanu vezette bukaresti kormányt.

Dragnea a román szociáldemokraták egyik hétfői ülése után nyilatkozott a médiának. A politikus cáfolta, hogy feszültségek lennének a párton belül, vagy nézeteltérések alakultak volna ki közte és Grindeanu között. "A kormányfő és a jelenlegi kormány élvezi a teljes támogatásomat" - mondta Dragnea.

A román kormány a múlt héten egy sürgősségi kormányrendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és perrendtartást, ami hatalmas utcai tüntetéseket váltott ki. Ez utóbbiak nyomán a kormány vasárnap hatályon kívül helyezte a rendeletet, de a kormányellenes tiltakozások folytatódtak.

Dragnea ismét azzal vádolta Klaus Iohannis államelnököt, hogy ő áll az utcai megmozdulások mögött, és - mint mondta - az elnök már két éve arra törekszik, hogy megszerezze a teljes hatalmat, ezért támadja a PSD-t és a kormányt. Dragnea szerint az országnak nyugalomra van szüksége, és minden felelős politikusnak ennek érdekében kellene cselekednie.

Úgy vélte, még soha nem fordult elő Romániában, hogy elfogadott törvényekben olyan sok - mintegy ötven - cikkelyt nyilvánítson alaptörvénybe ütközőnek az alkotmánybíróság, mint ahogy a Btk. és büntető-perrendtartás esetében történt. Rámutatott, hogy ezeket alaposan elemezni kell, és erre a Román Tudományos Akadémia lehetne a megfelelő testület, ahol valamennyi érintett szakmai intézmény kifejthetné véleményét - hangoztatta Dragnea.

Hétfőn a román parlamentben felolvasták a Grindeanu-kormány ellen a múlt héten beterjesztett bizalmatlansági indítványt, amelyet az ellenzéki pártok kezdeményeztek. Catalin Predoiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője által felolvasott indítvány bírálja a Grindeanu-kormányt azért, hogy a múlt héten sürgősségi rendelettel akarta módosítani a Btk.-t és a perrendtartást, valamint a közkegyelemről törvénytervezetet terjesztett a parlament elé.

Szerdán délután vitatja meg a bukaresti parlament a bizalmatlansági indítványt, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) terjesztett be, de a Népi Mozgalom Párt (PMP) is egyetért vele. Ez azt jelenti, hogy egyelőre három jobbközép ellenzéki párt támogatja a szociálliberális kormány elleni indítványt. Az ellenzéki pártoknak még legalább 65 honatya támogatását kell megszerezniük egy esetleges sikeres kormánybuktatáshoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!