Román Btk-módosítás - Iohannis is az alkotmánybírósághoz fordult a kormány sürgősségi rendelete miatt

Külföld, 2017.02.02

A Legfelső Bírói Tanács (CSM) után a román államfő is alkotmánybírósághoz fordult amiatt, hogy a bukaresti szociálliberális kormány sürgősségi rendelettel, a CSM véleményezése nélkül enyhített a büntető törvénykönyv szigorán.

Klaus Iohannis csütörtöki sajtóértekezletén úgy értékelte: a kormány az igazságszolgáltatással nyilvánvalóan alkotmányos természetű jogvitába keveredett, amelyet csak a taláros testület tud rendezni.

Az elnök azt mondta: mély benyomást hagytak benne az előző napi nagyszabású tüntetések, amelyekkel szerinte egyértelműen kifejezték, hogy jogállamot akarnak és nem értenek egyet a kormány sürgősségi rendeletével. Iohannis ugyanakkor írásos magyarázatot kért Carmen Dan belügyminisztertől arra, miért nem szigetelte el a csendőrség a tüntetés megzavarásának szándékával érkező erőszakos csoportokat, és miért engedte, hogy a békés tüntetők közé provokátorok vegyüljenek, akiknek érkezéséről "előre tudott".

Az államfő arra utalt, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) előre figyelmeztette a belügyminisztériumot, hogy futballhuligánok készülnek incidensekkel megzavarni az utóbbi két évtized legnagyobb romániai demonstrációját Bukarestben, amelyen csendőrségi becslések szerint több mint százezer - ellenzéki források szerint csaknem kétszázezer - ember tiltakozott békésen a szociálliberális kormány eljárása ellen, amíg egy erőszakos csoport és a csendőrség közti összecsapások miatt végül el kellett menekülniük a térről.

"Azért van az országnak kormánya, hogy kezelje az ilyen helyzeteket, és nem azért, hogy éjszaka hozzon sürgősségi rendeleteket" - jegyezte meg az államfő.

Iohannis egy újságírói kérdésre reagálva kitért arra az - igazságügyi tárca által cáfolt - értesülésre is, miszerint a Grindeanu-kabinet egyetlen szervezetbe készülne összevonni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni vádhatóságot (DIICOT).

"A kormány azt is megígérte, hogy nem fogja sürgősségi rendelettel módosítani a büntetőjogot és nem tűzi ezt (bejelentetlenül) napirendre (...) Szeretném világosan megüzenni a kormánynak: el a kezekkel a DNA-ról!" - szögezte le a román államfő.

Közben csütörtökön bejelentette lemondását Florin Jianu, a kormány kereskedelmi és vállalkozásfejlesztési minisztere tiltakozásképpen amiatt, hogy a kabinet az utcai tüntetések ellenére kedd éjszaka sürgősségi rendelettel módosította a Btk-t, és így korrupcióval vádolt politikusok tucatjait mentette meg a felelősségre vonástól.

"Arra gondoltam, hogyan fogok a gyermekem szemébe nézni és mit mondok neki néhány év múlva? Hogy apa gyáva volt, és olyasmihez járult hozzá, amivel nem ért egyet, vagy azt, hogy emelt fővel lépett ki egy olyan történetből, amely nem az övé? (...) Akik ismernek, tudják, hogy ki nem állhatom a hazugságot és a szélhámosságot" - írta közösségi oldalán a távozó miniszter, aki korábban a Victor Ponta vezette kormánynak is tagja volt.

Jianu hozzátette: azért várt két napot lemondásával, mert remélte, hogy legalább a kiváltott közfelháborodás "hibájuk kijavítására" készteti azokat, akik a sürgősségi rendeletet kezdeményezték. "Ha ezt nem tették meg maguktól, talán az én példám hasznos lesz számukra" - zárta nyilatkozatát a leköszönő miniszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!