Románia a díszvendége az idei madridi nemzetközi könyvfesztiválnak

Külföld, 2018.05.27

Románia a díszvendége a 77. madridi nemzetközi könyvfesztiválnak, amely a hétvégén nyílt meg a spanyol főváros szívében található Retiro parkban.

A híres közparkot átszelő sétányon most egymás mellett 363 fehér színű pavilon sorakozik, amelyekben összesen 113 könyvesbolt és 206 kiadó válogatott kínálata kapott helyet. Rajtuk kívül jelen vannak kiadványaikkal különböző szervezetek, intézmények is, mint például a barcelonai egyetem.

A szervezők a tavalyi adatokból kiindulva idén is mintegy két millió látogatóra számítnak a következő több mint két hétben, és bíznak abban, hogy a forgalom eléri a 10 millió eurót a fesztivál ideje alatt, felülmúlva a múlt évi 8,8 millió eurós bevételt.

A könyvek mellett összesen 400 kísérőrendezvényt kínál a fesztivál: pódium beszélgetéseket a felnőtteknek, játékot és meseolvasást a gyerekeknek egyebek mellett. Sokan találkozhatnak személyesen kedvenc íróikkal is, összesen ötezer helyszíni dedikálást szerveztek a következő hetekre.

A meghívottak között van a díszvendég Románia 40 kortárs szerzője, köztük Mircea Cartarescu román író, költő, tanulmányíró, valamint Ana Blandiana, költő, író, újságíró, a romániai PEN Club elnöke. Műveik spanyol fordításban sok pavilon kínálatában helyet kaptak.

A standokon jól látható helyet foglalnak el a spanyol eladási listák sikerkönyvei. Spanyolországban az elmúlt évben a spanyol Fernando Aramburu, Partia (Haza) című regényét vásárolták meg legtöbben. A második legnépszerűbb a brit E.L.James műve, A szürke ötven árnyalata volt, a harmadik pedig a szintén brit Ken Follet A katedrális című könyve lett.

Ahogy minden évben a könyvkínálatban most is megtalálhatók magyar szerzők művei. Közülük a legkeresettebbek továbbra is Márai Sándor spanyol fordítású írásai.

A spanyol oktatási minisztérium olvasási szokásokról készített jelentése szerint a spanyol lakosság 65,8 százalék olvas rendszeresen, több mint 59 százalékuk szabadidejében teszi ezt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!