RÖVIDHÍR - EU-Nyugat-Balkán-csúcs/Iráni atomprogram - Theresa May: fenn kell tartani az iráni megállapodást

Külföld, 2018.05.17

A brit miniszterelnök szerint érvényben kell tartani az iráni nukleáris fejlesztés korlátozásáról kötött többhatalmi egyezményt azután is, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten bejelentette az Egyesült Államok kilépését a megállapodásból.

Theresa May az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok Szófiában tartott csütörtöki csúcsértekezletén külön háromoldalú megbeszélésre ült össze Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel az amerikai lépés után előállt helyzet áttekintésére.

A londoni kormányfői hivatal tájékoztatása szerint az iráni megállapodást aláíró három nyugat-európai hatalom vezetői szófiai megbeszélésükön megerősítették, hogy változatlanul szilárdan elkötelezettek az egyezmény érvényben tartása mellett, mivel a közös biztonsági érdekek szempontjából fontosnak tartják a szerződésben foglaltak végrehajtását.

A három vezető megállapodott arról is, hogy a megállapodás érvényben tartásának biztosítása végett együttműködnek az egyezményben maradó többi aláíró országgal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!