Sargentini-jelentés - A német CDU és a CSU nem ad ajánlást EP-képviselőinek a szavazásra

Külföld, 2018.09.07

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) nem ad ajánlást európai parlamenti (EP-) képviselőinek arra, hogy miként szavazzanak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Sargentini-jelentésről - jelezték pénteken Berlinben a pártszövetség német szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának vezetői.

A CDU/CSU-frakció vezetőségének kétnapos tanácskozását záró tájékoztatón Volker Kauder frakcióvezető kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem ad ajánlást az EP-képviselőknek.

Alexander Dobrindt, a frakció CSU-s tagjainak vezetője azt mondta: nem kíván ajánlást megfogalmazni az EP-ben dolgozó kollegáknak, így csupán "tanácsolni" tudja, fontolják meg, hogy "nem egy akármilyen országról van szó, hanem Németország egyik legszorosabb szomszédjáról".

Hozzátette: bárki szabadon megítélheti a Magyarországon zajló folyamatokat, de visszafogottságra van szükség, és annak belátására, hogy Magyarország demokratikus ország, amellyel szemben nem szabad "felemelt mutatóujjal fenyegetőzni" csak azért, mert nem tetszenek az országban hozott döntések.

Aláhúzta: Magyarország "szabad ország, szuverén döntéssekkel", polgárai pedig többször is abszolút többséggel erősítették meg a kormányt.

Volker Kaudert és Alexander Dobrindtot arról is kérdezték, hogy miként értékelik Emmanuel Macron francia államfő csütörtöki kijelentését, miszerint az Európai Néppártnak (EPP) választania kell, hogy Angela Merkel német kancellárt vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt támogatja.

Volker Kauder azt mondta, "a francia elnök kissé korán elkezdte az EP-választás kampányát, talán túl korán".

Alexander Dobrindt hozzátette: a CSU-val együtt a CDU és Angela Merkel pártelnök-kancellár, illetve a Fidesz és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is "egyaránt tagja az EPP-nek, és kész".

A 751 tagú EP-ben 34 képviselő tartozik a CDU/CSU-hoz.

Az EP várhatóan szeptember 19-én szavaz a Sargentini-jelentésről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!