Sargentini-jelentés - Cseh néppárti képviselő: Judith Sargentini erőltette, hogy polititikai célzatú jelentés szülessen

Külföld, 2018.09.05

Sok ellenzője van a Sargentini-jelentésnek, köztük egy korábbi igazságügyi miniszter és számos szaktekintély - mondta Tomas Zdechovsky, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának cseh politikusa az M1-nek adott interjúban szerdán. Hozzátette: azt szeretnék, ha olyan szöveg kerülne eléjük, amely pontosan írja le a magyarországi helyzetet, és nem érzések alapján készült.

A politikus elmondta: többen "nagyon erős üzeneteket" küldtek Judith Sargentininek. Példaként említette, hogy a jelentés a szakbizottsági szavazáson 19 ellenszavazatot kapott.

A néppárti kéviselő kifejtette: Judith Sargentini erőltette, hogy polititikai célzatú jelentés szülessen, és az ne a magyarországi helyzetet tükrözze, hanem összességében csak Orbán Viktorral foglakozzon. Tomas Zdechovsky leszögezte: nem fognak olyan jelentést támogatni, amely pártjuk egyik politikusát helyezi pellengérre.

A frakció egyharmada úgy érzi, a jelentés nem pártatlan, ezért vagy tartózkodni fog, vagy nemmel szavaz - közölte.

A cseh politikus elmondta: az Európai Parlamentben sokan tudják, mi történik Magyarországon, látták, mi történt 2015-ben, mi folyik az ngo-ok körül, milyen nyomás van egyes egyetemeken és miféle küzdelem van Orbán Viktor és Soros György között.

Ezeket viszont csak baloldali szemszögből mutatja be a Sargentini-jelentés. Ha a jobboldalt nem hallgatják meg, és nincs esély arra, hogy egy végső, semleges, kompromisszum születhessen, az az EP szégyene is - hangsúlyozta a politikus.

Tomas Zdechovsky megjegyezte: egy jelentéstevő nem hivatkozhat arra, hogy más országban mi a szokás, illetve milyen információi vannak ngo-któl, tények nélkül. A néppárti politikus szerint azzal a kommunikációval, amelyet Sargentini folytat, nem nagyon lehet elérni a kétharmados többséget.

Ha nem jön létre kompromisszum, nem lesz meg a szükséges többség a plenáris ülésen - vélekedett a politikus.

Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal. A dokumentum szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!