Sargentini-jelentés - Lengyel kormányfőhelyettes: az EP-döntés az integráció két koncepciójának összeütközését tükrözi

Külföld, 2018.09.13

A Sargentini-jelentés elfogadása az európai integráció két koncepciójának összeütközését tükrözi. Lengyelország és Magyarország "eurorealista" álláspontot képvisel a vitában - jelentette ki Jarosław Gowin lengyel kormányfőhelyettes a lengyel közszolgálati rádiónak csütörtökön.

Gowin szerint a lengyel és a magyar kormány egyértelműen kiáll a további integráció mellet, viszont az egységes Európát a szuverén nemzetállamok együttműködési platformjaként fogja fel.

"Közben az EP-ben és az Európai Bizottságban akadnak olyanok, akik amolyan európai szuperállamról álmodoznak, amely fellett senki nem gyakorol demokratikus felügyeletet" - mondta a lengyel politikus, hozzáfűzve: ebbe sem a magyar, sem a lengyel kormány, valamint a nyugat-európai társadalmak egyre nagyobb része nem akar beegyezni.

Gowin úgy látta: a jövő évi EP-választások után az "európai szuperállam" támogatóinak aránya lényegesen csökkenhet. Kifejtette: a nyugat-európai országokban "a valóban euroszkeptikus pártok" élveznek egyre nagyobb támogatást.

"Mi, Mateusz Morawiecki kormánya, Orbán Viktor kormánya, eurorealista álláspontot képviselünk" - közölte Jarosław Gowin.

"Egységes Európát akarunk, ez viszont hazák Európája legyen!" - tette hozzá.

Több lengyel vezető politikus szolidaritásáról biztosította a magyar kormányt szerdán, a Magyarország ellen az uniós alapszerződés hetes cikke szerint indítandó eljárást támogató EP-szavazás után. A lengyel külügyminisztérium közleménye szerint Lengyelország a Magyarországgal szembeni esetleges uniós szankciók ellen fog szavazni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!