Sargentini-jelentés - Szijjártó: csalással hozott döntést az EP

Külföld, 2018.09.12

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint csalással született meg az Európai Parlament (EP) döntése, amelynek következtében megindulhat az eljárás Magyarországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján.

A miniszter szerdán a szavazás után az M1 aktuális csatornának adott interjújában azt mondta: azért volt csalás a szavazás, mert az európai szerződések előírják, hogy miként zajlik a döntéshozatal az EP-ben; amint a magyar parlamentben is, a nem és a tartózkodó szavazatok az igen szavazatokkal szemben állnak, most azonban úgy döntöttek, hogy a tartózkodást nem veszik figyelembe.

Szijjártó Péter álláspontja szerint semmiféle kétségük nem lehetett a szerdai szavazás eredményét illetően, hiszen korábban is világos volt, hogy a voksolás kiváltó oka, tétje és témája kizárólag a migráció.

A korábbi nyilatkozatok alapján az is világos volt, hogy az Európai Parlamentben jelenleg a migrációpárti politikusok vannak jelentős többségben, és - a mostani szavazás tanúsága szerint - az Európai Néppártban (EPP) is.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden mégis jelen volt az EP plenáris ülésén, mert - ahogy Szijjártó Péter fogalmazott - ez a kormány számára becsületbeli ügy.

Mint mondta, "egy ilyen helyzetben, amikor Magyarországot méltatlanul, alaptalanul támadják, amikor a magyar emberek döntéseit megkérdőjelezik, és azt el kívánják ítélni", akkor ott kell lenni és meg kell védeni Magyarországot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!