Sikert kívánt a készülő orosz-amerikai csúcshoz az ENSZ főtitkára

Külföld, 2018.06.21

Sikert kívánt az előkészületben lévő orosz-amerikai csúcstalálkozóhoz António Guterres ENSZ-főtitkár, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta őt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

"Az szeretném, ha ennek a csúcsnak az eredményei sikeresek lennének"- mondta Guterres.

Úgy vélekedett, hogy a Moszkva és a Washington közötti párbeszéd és együttműködés fontos eleme lenne egy kiszámíthatóbb, békés világnak, amelyben a legjobb megoldás az ENSZ Biztonsági Tanácsa, valamint a békét és biztonságot szavatoló többi intézmény döntéseinek végrehajtása lenne.

Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország minden kérdésben kész a párbeszédre az Egyesült Államokkal, ami kedvező hatást gyakorolna a nemzetközi együttműködésre. Elutasította ugyanakkor, hogy kommentálja a lehetséges kétoldalú csúcstalálkozóra vonatkozó kiszivárogtatásokat.

Lavrov és Guterres találkozóját megelőzően az Interfax orosz hírügynökség washingtoni forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Richard Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a tervek szerint jövő héten Moszkvába repül az orosz-amerikai csúcs előkészítésének szándékával. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön megerősítette, hogy az orosz fővárosba várják Boltont. Hozzátette ugyanakkor, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozójának helyszínével és időpontjával kapcsolatban nincs bejelentenivalója.

Nemzetközi sajtóértesülések szerint a csúcsot júliusban hozhatják majd tető alá, valahol Európában, abból az alkalomból, hogy Trump rész vesz majd a NATO július 11-én és 12-én tartandó tanácskozásán.

Orosz sajtóbeszámolók szerint Trump a Minnesota állambeli Duluthban tartott szerdai nagygyűlésén azt hangoztatta, hogy normalizálni szeretné a kétoldalú kapcsolatokat. Azt is hozzátette, hogy szerinte Moszkvában most, visszatekintve, jobban szeretnék, ha Hillary Clinton győzött volna a 2016-os elnökválasztáson.

A világszervezet főtitkára az orosz diplomácia vezetőjével tárgyalva egyébként azt is hangoztatta, hogy az ENSZ-alapító és BT-tag Oroszországgal folytatott együttműködés a nemzetközi együttműködés fontos pillére. Hangot adott meggyőződésének, hogy a globális fenyegetések elszaporodása mellett megnőtt a szerepe a sokoldalú egyeztetésen alapuló diplomáciának.

Az orosz külügyminiszter kifejezte reményét, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából való kilépésre vonatkozó washingtoni döntés nem végleges, és az Egyesült Államok meg fogja erősíteni az ENSZ iránti elkötelezettségét. Mint mondta, nem tud egyetérteni az amerikai külügyminisztériumnak azzal az értékelésével, hogy az ENSZ szervezetei ellenségesek lennének Izraellel szemben. Szavai szerint a Gázai övezetben végbement zavargások és összecsapások, valamint az onnan Izrael ellen intézett támadások és az izraeli ellenlépések mérlegelése az mutatja, hogy "a tanács tagjainak többsége objektív álláspontot képvisel".

"Az Izrael elleni támadásokat az orosz küldöttség is világosan elítélte" - mondta a tárcavezető.

Lavrov közölte, hogy egyéb világpolitikai ügyek mellett vendégével megvitatta az iráni nukleáris alku ügyét és a Koreai-félsziget helyzetének rendezése ügyében elért haladást is. Az orosz külügyminiszter elmarasztaló hangnemben szólt a nemzetközi problémák egyoldalú, a kollektív válaszkeresést mellőző megoldási kísérletekről.

"Sajnos, ez a tendencia teljes mértékben tükröződik az az ENSZ Biztonsági Tanácsának munkájában is" - mondta.

A Kreml szóvivője elmondta, hogy Putyin és Guterres előző napi megbeszélésén ugyancsak szó esett az iraki atomalkuból való amerikai kilépés nyomán kialakult helyzetről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!