Sobotka kormányfőt újraválasztották a Cseh Szociáldemokrata Párt élére

Külföld, 2017.03.10

Továbbra is Bohuslav Sobotka vezetheti a Cseh Szociáldemokrata Pártot (CSSD), a kormányfőt a párt tisztújító kongresszusa választotta újra a CSSD elnöki tisztségébe pénteken a dél-morvaországi Brünnben.

A szociáldemokratákat 2011 óta vezető Bohuslav Sobotka, aki az egyetlen jelölt volt a pártelnöki posztra, megkapta a leadott szavazatok 67 százalékát. Az előző, 2015-ös elnökválasztáson a kongresszusi küldöttek 85 százaléka támogatta.

A kongresszuson elhangzott beszédében Sobotka leszögezte: legfőbb célja, hogy pártja októberben megnyerje a parlamenti választást.

"Meg kell akadályozni, hogy Csehországban jobboldali - valószínűleg az ANO mozgalomból és a Polgári Demokratikus Pártból - álló kormányzat jöjjön létre. Legnagyobb ellenfelünknek az Andrej Babis vezette ANO mozgalmat tartom" - jelentette ki a kormányfő-pártelnök. Szerinte Andrej Babis, a kormány alelnökének és az ANO mozgalom elnökének célja "mások által ellenőrizhetetlen hatalmat szerezni az országban", ami biztosítaná cégei pozícióit, s az állami megrendeléseket.

A Cseh Szociáldemokrata Párt kongresszusának második napján, szombaton vendégként Robert Fico szlovák kormányfő és Christian Kern osztrák kancellár is részt vesznek. Mindketten országuk kormányzó szociáldemokrata pártjainak elnökei.

Milos Zeman államfő, aki korábban a szociáldemokrata párt elnöke volt, ezúttal nem kapott meghívást a kongresszusra. A prágai sajtó szerint ennek oka a Bohuslav Sobotka és Milos Zeman közti rossz viszony. Zeman korábban úgy nyilatkozott: Sobotka azért nem hívta meg a kongresszusra, mert attól tart, hogy beszédében bírálná a párt jelenlegi, szerinte nem túl sikeres politikáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!