Sürgősségi rendelettel igazította ki a román kormány a frissen elfogadott igazságügyi törvényeket

Külföld, 2018.10.15

Sürgősségi rendelettel igazította ki a román szociálliberális kormány hétfőn a - jobboldali ellenzék és több nemzetközi szervezet által bírált - frissen elfogadott igazságügyi reformcsomagot.

A kormány egyebek mellett 2019. június 30-ig, az Európai Unió Tanácsa közelgő román elnökségének végéig elhalasztotta annak a vitatott rendelkezésnek a hatályba lépését, amely lehetővé teszi a bírák korkedvezményes nyugdíjazását.

Viorica Dancila miniszterelnök a kormányülés elején azt mondta: a rendelettel egymással és a Velencei Bizottság ajánlásaival akarják összehangolni a reformcsomag három törvényét. Megjegyezte, hogy ezekről a "megoldásokról" a szaktárca vezetője a Velencei Bizottsággal és Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság (EB) első alelnökével is tárgyalt.

A román kormánytöbbség által idén elfogadott igazságügyi reformcsomag az EB szerint veszélyezteti a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, és visszalépést jelent a korrupció elleni harcban.

A Velencei Bizottság a hét végére ígérte részletes jelentését a román igazságügyi reformról. A bukaresti kormány arra hivatkozva igazította ki a törvénycsomagot az arról készített szakértői jelentés közzététele előtt, hogy kedden hatályba lép a bírák és ügyészek jogállását szabályozó új törvény, és még ez előtt kellett dönteni a bírák korkedvezményes nyugdíjazásának elhalasztásáról.

Dancila hétfőn azt is leszögezte, hogy "továbbra sem tűrik el" az igazságszolgáltatásba történő külső beavatkozásokat, sem a visszaéléseket. Ez utóbbi pontosítás feltehetően a szociálliberális kormánykoalíció azon meggyőződésére utal, hogy az ügyészek titkosszolgálati befolyás alatt, a korrupcióellenes harc ürügyén politikai leszámolások eszközeivé váltak Romániában. A kormánytöbbség ugyanis ezzel indokolta az ügyészek mozgásterének szűkítésével járó igazságügyi reform szükségességét.

A parlament által frissen módosított igazságügyi törvények sürgősségi kormányrendelettel történő módosítását kormánypárti politikusok és az igazságszolgáltatás vezető tisztségviselői is bírálták. Serban Nicolae szociáldemokrata frakcióvezető arra panaszkodott, hogy a rendelet - amely az eredeti tervezet szerint jóval későbbre, 2022 végéig halasztotta volna el a bírák korkedvezményes nyugdíjazását - "gúnyt űz" a kormánytöbbség eddigi erőfeszítéseiből.

Augustin Lazar legfőbb ügyész szerint a rendelet sem javítja ki azt, hogy a megszavazott reformcsomag szerinte aláássa az ügyészek függetlenségét, és utat nyit a - politikai alapon kinevezett igazságügyi miniszter révén - az ügyészek politikai nyomás alá helyezése előtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!