Szakértő: az orosz és a francia fél is megvalósította fő célját hétfői találkozójukon

Külföld, 2017.05.30

Ami racionálisan várható volt a francia és az orosz elnök hétfői, versailles-i találkozójától, az mindkét fél számára megvalósult - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Emmanuel Macron francia államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői, versailles-i találkozójáról a szakértő azt mondta: az adja ennek jelentőségét, hogy ezzel a két ország felvette a "tárgyalás fonalát", deklarálta, hogy szeretné megoldani a szíriai és az ukrajnai válságot, és "ez egyfajta nyitottságot jelent".

A szíriai helyzettel kapcsolatban - a konfliktusban Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja, Franciaország pedig a nyugati szövetség részeként az elnök ellen harcoló lázadó csoportokat - az volt az előrelépés, hogy egyáltalán beszéltek róla. Az álláspontok nem közeledtek - mondta.

Az ukrajnai válságot illetően a minszki folyamat folytatásában egyezett meg a két elnök, vagyis abban, hogy "a normandiai négyek" (Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország) folytassák a tárgyalásokat. Ez egy nagyon egyértelmű üzenet Macron részéről: nem fogja, nem akarja kihagyni ebből a németeket, azaz nem fog külön alkukat kötni - emelte ki Soós Eszter Petronella.

A szakértő véleménye szerint orosz részről a reális cél az lehetett, hogy Vlagyimir Putyin kerüljön ki a "karanténból", újra elfogadható tárgyalópartnerként tűnjön föl, és induljon meg a tárgyalási folyamat. Macronnak pedig azért volt fontos a találkozó, mert francia elnökként be kell tudnia tölteni egy bizonyos geopolitikai szerepet, vagyis demonstrálnia kellett a külpolitikai hatalmát - tette hozzá.

A két szándékot jól mutatta a sajtótájékoztatónak az a része, amikor Emmanuel Macron a francia elnökválasztásba való orosz beavatkozás ügyében nagyon keményen és érzelmesen fogalmazott, az orosz elnök pedig fegyelmezetten hallgatta a kritikát - jegyezte meg.

Összességében bár az üzleti és gazdasági kapcsolatokat illető "nagy orosz elvárások" nem valósultak meg, ami racionálisan várható volt ettől a találkozótól, az mindkét fél számára megvalósult - értékelt Soós Eszter Petronella.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!